Miért (v)eszünk csokitojást húsvétkor?

"Az első húsvéti tojásokat évezredekkel ezelőtt, Mezopotámiában festették meg. Hazánkban a csokoládé tojás csak a 19. század közepén jelent meg, melyet akkor még idegenkedve, különös szokásként fogadtak az emberek. A két világháború között azonban a fogyasztás komolyan fellendült, ami a csomagolásoknak is köszönhető. A neves művészek és grafikusok által tervezett, csodálatosan kidolgozott csomagolópapírokat akkoriban a szaksajtó a világ legjobbjainak ítélte, mely komolyan hozzájárult a csokoládé terjedéséhez" -

Az első magyar csokoládétojásról 1843-ból vannak feljegyzések.adott magyarázatot a kérdésre S. Nagy Anikó, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgató-helyettese és egyben muzeológusa az Édességgyártók Szövetségének húsvéti sajtótájékoztatóján.

A hagyományoknak megfelelően a festett tojások és a sonka mellett a húsvét elengedhetetlen része az ajándékba adott figurás édesség.

"A mindössze 2-3 hetes ünnepi szezonban közel 900 tonna édességet vásárolnak, azaz fejenként közel 10 dekagramm, vagyis 2-3 csokoládé figurát fogyasztanak el ebben az időszakban Magyarországon" - mondta Sánta Sándor, az Édességgyártók Szövetségének elnöke.

Szerencsére egyre több információval rendelkeznek a vásárlók, egyre inkább a minőségi csokoládét választják, amikor húsvéti édességet vásárolnak. Az elmúlt 3 évben billent át a mérleg, azóta visszaszorulóban vannak a bevonómasszából készült figurák. Tavaly húsvétkor 2,3 milliárd forintot költöttek Magyarországon húsvéti édességre a vásárlók! Ebből a pénzből 400 000 kiló csokitojást és 350 000 kiló csokinyulat vásároltak. Idén is nézze meg a termék összetételét vásárlás előtt!

A minőségi csokoládé egészséges, mert:

- a csokoládék dúsítására gyakran használt olajos magvak gazdagok B1-, B2-, B6 vitaminokban, amelyek pedig erősítik az immunrendszert.

- E-vitamin és ásványi anyag (magnézium, kálium, kalcium és réz) tartalmuk hatékony antioxidáns (szerepet játszik a szervezetben lévő szabad gyökök káros hatásai ellen való védelemben), a réz, mint nyomelem, elengedhetetlen a vérképzéshez és a központi idegrendszer működéséhez.

- 100 gramm étcsokoládé olyan mértékben csökkentheti a vérnyomást, hogy ennek eredményeképpen a szívinfarktus vagy a szélütés kockázata körülbelül. 21 százalékkal lehet alacsonyabb.

- A csokoládé, frissítő hatású theobromin tartalmának köszönhetően hangulatjavító.

Minőségi étcsokoládéból otthon különleges bonbonokat, pralinékat, trüffeleket készíthetünk. Ez remek szórakozás, melyben segíthetnek a gyerekek is, a kész édesség pedig az ünnepi asztal dísze lehet.

A minőségi csokoládé szigorú nemzetközi szabványok szerint készül, legdrágább alkotóelemei a kakaómassza és a kakaóvaj. Az ét- vagy tejbevonómasszából készült termékek esetén a kakaóvajat egyéb, olcsóbb növényi zsírokkal helyettesítik. Természetesen a bevonómasszából gyártott figurák is megfelelnek az élelmiszeripari követelménynek, amely alapján forgalomba kerülhetnek, azonban beltartalmi és élvezeti értékük alacsonyabb, mint a csokoládéból készülteknek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!