Mi lenne, ha csak gyümölcsöt ennénk?

Habár egyelőre nem létezik sem pro, sem kontra tudományos bizonyíték arra vonatkozóan, hogy mennyire hasznos a teljesen gyümölcsökön alapuló táplálkozás, akad azonban néhány lehetséges kockázat, amelyet érdemes megfontolni.

Mennyire egészségesek az aszalt gyümölcsök? Részletek itt.

Az Apple társalapítója, Steve Jobs rövid ideig fruitariánus volt, azaz étrendje leginkább gyümölcsökből épült fel. Ashton Kutcher színész is kipróbálta ezt a diétát, aminek eredményeképpen hasnyálmirigyproblémákkal került kórházba. Dr. Robert Lustig, a Kaliforniai Egyetem neuroendokrinológusa szerint vannak néhányan, akik jelenleg is fruitariánusok, és tudomása szerint tökéletesen egészségesek. Ugyanakkor az is tény, hogy a teljes fruitarianizmus , tehát amikor valaki valóban semmi mást nem eszik, csak gyümölcsöt, egyeseknél hiányállapotokat idézhet elő, illetve bizonyos betegségekkel küzdők és gyermekek számára nem feltétlenül biztonságos.

Kiegyensúlyozott étrend részeként bátran fogyaszthatunk nagy mennyiségben gyümölcsöt
Kiegyensúlyozott étrend részeként bátran fogyaszthatunk nagy mennyiségben gyümölcsöt

Ugyanakkor egészséges felnőttek számára a nagy mennyiségű gyümölcsfogyasztás nem ellenjavallt, feltéve, hogy kiegyensúlyozott étrend társul hozzá. A fő aggodalom a sok gyümölccsel kapcsolatban, hogy a gyümölcsökben nagyon sok a fruktóz, azaz a gyümölcscukor. Ugyanakkor több kutatás is igazolta, hogy a gyümölcsfogyasztás segíthet megakadályozni az elhízást, illetve az egyéb, anyagcserével kapcsolatos betegségek kialakulását.

Emellett a gyümölcsök magas rosttartalma támogatja az emésztést, egyben az étvágy szabályozásában is hatékony. Éppen ezért egyetlen egészséges embernek sem kell aggódnia amiatt, hogy esetleg túl sok gyümölcsöt eszik.

Forrás: time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.