Kezelhető a koleszterinszint

Minden negyedik középkorú ember krónikus beteg, és sok gyógyszert szed

A Magyar Szív Egyesület tavaszszal országos koleszterin- és általános egészségügyi szűrővizsgálatokat hirdetett meg a lakosság körében - tudtuk meg dr. Vértes András elnöktől. Közel 3000 résztvevőn végezték el a szűrést (tesztcsíkkal), és kérdezték ki őket általános egészségi állapotukról, gyógyszerszedési szokásaikról, krónikus betegségeikről. Az eredményeket a GfK Piackutató Intézet dolgozta fel. Kiderült, hogy a megkérdezettek több mint felének emelkedett a koleszterinszintje (5 mmol/liter vagy a feletti). Túlsúlyos volt 43 százalékuk, a középkorúak közül minden negyedik ember vallotta, hogy krónikus betegségben szenved, és kiderült, hogy az összes korosztály sok gyógyszert szed.

Régóta tudjuk, a magyar lakosság általános egészségi állapota évről évre riasztóbb képet fest. Minden második ember túlsúlyos vagy elhízott, Európában dobogós helyen szerepelünk a szív- és érrendszeri megbetegedések statisztikájában, a halálozási adatokból kitűnik: az összes halálozás több mint 50 százalékáért ez utóbbi betegségcsoport a felelős. A kutatási eredmények ma már egyértelműen bizonyítják, hogy a magas koleszterinszint meghatározó szerepet játszik az érelmeszesedés, a szívinfarktus és az agyi katasztrófák (stroke) kialakulásában. Pedig a normálistól eltérő koleszterinszint időben való felismerésével és kezelésével csökkenthető lenne a szív-ér rendszeri megbetegedések veszélye.

A koleszterinszintet tekintve nincs különbség férfiak és nők között, s az életkor előrehaladtával az emelkedett és a magas értékek részarányai növekedést mutatnak. Míg a 19 év alatti fiatalok csupán 14 százalékánál magas a szint, a 30-39 éveseknél ez az arány már 38 százalékra emelkedik. A 40-59 évesek kategóriájában már közel minden második megkérdezett számolt be megnövekedett koleszterinszintről. A résztvevők végzettsége szerint minden második felsőfokú végzettségűnek a normál értékek közé esik a koleszterinszintje.

Nem rajzolódott ki túl jó kép az egészségi állapotunkról a gyógyszerszedési szokásaink alapján sem. A válaszadók 56 százaléka szed rendszeresen valamilyen medicinát, ez az arány a korral csak növekszik. Négy megkérdezettből három legalább a túlsúlyos kategóriába tartozik, az egészséges, normál súlyúak aránya csupán 30 százalék. Jó hír azonban, hogy a résztvevők egyre jobban figyelnek a táplálkozási szokásaikra, és a rendszeres testmozgás szerepe is tovább nő. Kiderült, hogy mind többen vesznek részt egészségügyi szűréseken is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!