Két gerezd fokhagyma és ellazulnak az érfalak

Az Alabama Egyetem (Birmingham) kutatócsoportja azt kereste, minek tulajdonítható a fokhagyma vérnyomáscsökkentő, infarktus és sztrók ellen védő hatása.

Megállapították, hogy a fokhagyma hatóanyagal - poliszulfidjai - hidrogénszulfid kibocsátására késztetik a vörösvértesteket, amelynek simaizom-lazító hatása van. Ennek következtében a vérerek fala ellazul.Az erek ellazulása első lépésben csökkenti a vérnyomást, és szív-védő szerepet játszik.

Egy korábbi vizsgálat azt mutatta, hogy a hidrogénszulfid, ami egy záptojásszagú, gyúlékony gáz, védi a sejteket, szöveteket a károsodástól. A szervezet maga is termel hidrogénszulfidot, de kis mennyiségben. És ez a kevés is idővel, a kor előrehaladtával, egyre csökken.

A fokhagymában gazdag táplálkozás kivédi a vérlemezkék összetapadását, vagyis megvéd a szívrohamtól, sztróktól, korlátozza a daganat növekedését, és különféle betegségek kifejlődését.

Állatkísérleteik során a kutatók két gerezd fokhagymának megfelelő mennyiségű koncentrátumot használtak. Ha a patkánynak ennyi fokhagyma hatóanyagai kellettek a gyógyító hatáshoz, az embernek valószínűleg ennél több kell. A kutatók abban az irányban folytatják a munkát, hogy megállapítsák, mennyi. (EurekAlert)

fuggetlen.hu

(2007.10.18. 08:37)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!