Kávézási szokásaink így változnak

Piaci várakozások szerint 5-10 százalékkal nőhet idén a kávék és a teák forgalma, ami már tavaly augusztus és idén július között is elérte a 70 milliárd forintot.

Egyre népszerűbbek a szemes és a kapszulás kávék, a teák közül pedig a gyümölcsteákat veszik legszívesebben a magyar fogyasztók - írta meg a Világgazdaság a Nielsen piackutató adatait felhasználva. A lapnak a legnagyobb kereskedelmi láncok képviselői is a kávé- és a teaeladások élénküléséről számoltak be, az Auchannál például a két termékkör forgalma az év első nyolc hónapjában 5-10 százalékkal nőtt, és hasonló tendenciát várnak az év hátralévő részében is.

A magyar vásárlók körében egyre népszerűbb a szemes és a kapszulás kávé is
A magyar vásárlók körében egyre népszerűbb a szemes és a kapszulás kávé is

A CBA-nál is nőtt a kávék forgalma, ami a cég kommunikációs igazgatója szerint elsősorban a kapszulás termékek 10 százalékos erősödésével magyarázható. Hasonló tapasztalatokról számolt be a lapnak a Spar kommunikációs vezetője is, megjegyezve, hogy azért még mindig 40 százalék az őrölt kávé piaci részesedése, 38 az instanté, emellett 14 százalék a kapszulásé és 8 a szemes kávéé. A Spar szerint az év egészében a kávé 4-5, a tea 5-6 százalékos forgalomnövekedést érhet el tavalyhoz mérten.

Mind a kávé, mind a tea igen népszerű élénkítőitalnak számít világszerte, de vajon melyik a jobb, melyik az egészségesebb? Részletek itt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.