Jót tesz az agyunknak a tej?

A rendszeres tejfogyasztás nemcsak a csontjainknak tesz jót, hanem az agyunknak is. Egy kutatás szerint ugyanis a tej növeli egy természetes antioxidáns mennyiségének szintjét az agyban, ez pedig védelmet nyújthat különböző degeneratív betegségek ellen.

A University of Kansas Medical Center szakemberei, In-Young Choi neurológusprofesszor és Debra Sullivan dietetikus vezetésével megállapították, hogy a tejfogyasztás az agyunknak is jót tesz. „Korábban már sok kutatás foglalkozott azzal, milyen pozitív hatásai vannak a tejnek a csontjainkra és az izmainkra. Azonban az agyra gyakorolt hatásaival eddig még nem igazán foglalkoztak a tudósok” – mondta Sullivan.

A kísérletben 60-an vettek részt, akiket alaposan kikérdeztek az étrendjükről, majd megvizsgálták az agyukban található erős antioxidáns, a glutathion szintjét. Úgy találták, hogy azok, akik tejet fogyasztottak, azok agyában több volt ebből az antioxidánsból. A glutathion segítségünkre lehet az oxidatív stressz elleni küzdelemben, és enyhítheti annak káros hatásait. Az oxidatív stresszt korábban olyan súlyos betegségekkel is összefüggésbe hozták, mint az Parkinson-kór .

A tejfogyasztás az agyunknak is jót tesz

„Úgy képzelhetjük ezt el, mint amikor az autónk berozsdásodik. Ha sokáig nem foglalkozunk vele, akkor a rozsda mennyisége egyre nő és súlyos károsodásokat okozhat” – mondta Sullivan. „Az antioxidánsok a szervezetünk beépített ’ügynökei’, amelyek megvédik az agyunkat a környezeti hatások okozta káros hatásoktól. Az antioxidánsok szintjét számos dolog befolyásolhatja, például az életmódunk vagy az étrendünk” – magyarázta Choi. „A tejfogyasztás is hozzájárul ahhoz, hogy az agyunk hatékonyabban küzdjön a degeneratív betegségek ellen.”

A tej fontos kalcium-és ásványi anyag forrás. Jelentős élettani hatásairól itt olvashat ! Az amerikai javaslatok szerint a felnőtteknek naponta három adag tejterméket kellene elfogyasztaniuk, de nagyon kevesen teszik ezt meg. Az új kutatási eredmények szerint minél közelebb vannak az idősebb korosztály tagjai az ajánláshoz, annál jobbat tesznek az agyuknak. „A tejfogyasztás, egyéb életmódbeli változtatásokkal együtt hozzájárulhat ahhoz, hogy minél tovább megőrizzük az agyunk egészségét” – foglalta össze Sullivan professzor. A szakemberek azt tervezik, hogy a kutatás folytatásaként megpróbálják kideríteni, pontosan milyen hatásai vannak a tejfogyasztásnak az agyműködésünkre.

A kutatás eredményeiről a The American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.