Jelek, hogy nem eszünk elég fehérjét

HáziPatika

Szakemberek szerint érdemes naponta többször, 4-5 óránként fehérjét fogyasztani. Ha nem viszünk be elég fehérjét a szervezetünkbe, hosszú távon elég súlyos következményei lehetnek - a következőkkel kell számolni.

Nő a csonttörések kockázata

Csontjaink egészségének érdekében nemcsak a megfelelő kalciumfogyasztásról kell gondoskodnunk, hanem a fehérjebevitelünkre is oda kell figyelnünk. Hogy miért? Mert ha a bevitt protein nem elegendő szerveink és agyunk működtetéséhez, akkor testünk más helyekről vonja el - például a csontokból. Ebben az esetben pedig kevésbé lesz ellenálló a csont - nagyobb eséllyel reped vagy törik.

Így együnk több fehérjét

Sok fehérjét enni több szempontból is jót tehet. Segít az izmok építésében, és hosszú időre eltelít, így a diétázóknak is jól jöhet. Fogadjuk hát meg az alábbiakat!

Törékenyebb haj és körmök

A fehérje a körmök és a haj egyik alapvető alkotóeleme. Hiányában körmeink kevésbé lesznek erősek, vagyis könnyebben betörnek, beszakadnak, hajunk pedig veszít ragyogásából, töredezni kezd, sőt dús hajkoronánk is megritkulhat.

A fehérjehiány hajunkon és körmeinken is nyomot hagy
A fehérjehiány hajunkon és körmeinken is nyomot hagy

Izmainkból kezdünk fogyni

A mérleg ugyan kevesebbet mutathat, de ez nem feltétlenül mérvadó - sőt nem is biztos, hogy jó dolog. Megfelelő fehérjebevitel nélkül ugyanis az izmainkból kezdünk el fogyni, ugyanakkor zsírraktáraink nem csökkennek. Emiatt testünk összetétele kedvezőtlenül fog megváltozni.

Gyengébbek leszünk

Persze, nem fogjuk azonnal gyengébbnek érezni magunkat, de idővel tapasztaljuk, hogy kevesebb az erőnk/energiánk. Ez összefügg az előző pontban leírtakkal - vagyis az izomzatunk állapotának megváltozásával -, valamint azzal is, hogy a vörösvértestekben lévő, a test oxigénellátását végző hemoglobin nagyrészt fehérjéből áll. Ha a hemoglobin nem tudja megfelelően ellátni a feladatát, azaz lecsökken a szervek oxigénellátottsága, akkor ez gyengeséghez és légszomjhoz is vezethet.


Gyakori betegségek

Afehérjeaz immunrendszerünkben lévő antitestek egyik építőanyaga - ezek az antitestek veszik fel a harcot olyan hívatlan vendégek ellen, mint például a vírusok és a baktériumok. Ha nincs elég fehérje a szervezetünkben, akkor az immunrendszerünk sem fog tudni megfelelően működni - vagyis végeredményben gyakrabban kaphatunk el betegségeket.

Forrás: Health

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +26 °C
Minimum:
+9, +14 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a ködfoltok helyenként csak lassan szűnnek, és megemelkedve rétegfelhőzet is képződhet belőlük, de máshol sok napsütés melegíti a levegőt.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag