Fokozott személyi higiénét és csíramentes étkezést javasol az ÁNTSZ

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerint a háztartásokban és egyéb helyeken még lehetnek olyan magvak, amelyek vélhetően a németországi hasmenésjárványt okozták, ezért az ÁNTSZ továbbra is azt ajánlja, mindenki kerülje a csírák fogyasztását.

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatása szerint "a Németországból induló, súlyos szövődményekkel járó hasmenéses járvány kórokozója egy korábban igen ritkán észlelt, O104:H4 szerotípusú E.coli". Francia és német epidemiológiai vizsgálatok eredményei alapján a fertőzések legvalószínűbb forrásai a nyersen elfogyasztott, csíráztatásra használt görögszéna magok, emellett kisebb számban emberről emberre terjedő másodlagos fertőzést is igazoltak - olvasható az ÁNTSZ-közleményében.

Az Európai Bizottság július 5-i határozatában a forgalomból kivonta, átmenetileg megtiltotta az Egyiptomból származó bizonyos típusú magok behozatalát az Európai Unió országaiba. Ugyanakkor felhívták a figyelmet, hogy a korábbiakban megvásárolt magok, illetve az azokból termesztett csírák valószínűleg még jó ideig fellelhetők lesznek a háztartásokban, vagy egyéb helyeken, ezért esetleg további megbetegedések is előfordulhatnak.

Ennek elkerülése érdekében az ÁNTSZ azt javasolja, hogy mindenki kerülje a saját termesztésű csíráztatott magok, vagy vásárolt csírák nyersen fogyasztását. Fokozottan ügyeljünk az általános személyi higiénés szabályok betartására, például mossunk alaposan kezet étkezés, nyers zöldségek és húsfélék érintését megelőzően, illetve ezt követően.

Németországban múlt csütörtökön jelentették be, hogy véget ért az EHEC-járvány. A Robert Koch országos járványügyi intézet nyilatkozata szerint új megbetegedések immár alig vannak, visszaszorult a különleges kóli bélbaktérium okozta véres hasmenéssel járó kór.

A hivatalos mérleg szerint a május elején kitört járvány 51 halálos áldozatot követelt Németországban. A járványügyi intézet összesen 3602 fertőzéses megbetegedést regisztrált. Közülük 838-at tett ki azoknak a száma, akik a legsúlyosabb tünetekkel, a súlyos vérszegénységgel és veseelégtelenséggel járó, úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómával (HUS) küzdöttek.

A kórokozó terjedésével kapcsolatban a hatóságok még mindig nem jutottak egyértelmű következtetésre, a különböző nyers zöldségek után a növényi csírákra és ennek kapcsán egy alsó-szászországi biokertészetre terelődött a gyanú. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ egy közelmúltban közzétett jelentése szerint a járvány Egyiptomból 2009-ben és 2010-ben Európába is behozott görögszéna magokról indult. Emellett bebizonyosodott az is, hogy a járvány emberről emberre is terjedhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!