Fogyási tippek a fitneszmodelltől

Kiss Virág tanulmányai mellett versenyekre készül, blogot vezet, fitnesz- és sportélet-szakértőként tevékenykedik, fotózásokon vesz részt, címlapon szerepel, illetve kiállításokon képviseli szponzorcégét.

Kiss Virág, a BioTechUSA szponzorált sportolója a tökéletes példa arra, hogy a fitneszversenyzők nem feltétlenül kigyúrt „izomagyak”. A 24 éves lány bikinimodellként komoly eredményeket ért el a fitnesz sportágban. Civilben egyetemi hallgató, tavaly diplomázott angolul politológiából, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogot hallgat.

Kulcsár Edina esetében a szépség alapkövetelmény, hiszen a Miss World világversenyen második helyezést ért el, illetve megszerezte a Miss Europe, azaz Európa legszebb lánya címet is. Heti öt alkalommal jár edzőterembe, ahol személyi edző segítségével formálja a testét. Kattintson! A fitnesz előtt több sportot kipróbáltam - meséli Kiss Virág, fitneszmodell - balettoztam, atletizáltam, de egyikben sem voltam kiemelkedően sikeres. Kezdetben fitness kategóriában versenyeztem, azonban egy hátraszaltónál leszakadt az összes bokaszalagom. Ezt követően váltottam a bikinimodell kategóriára, ami a hölgyek esetében a testépítés legkevésbé „kigyúrt” és leginkább esztétikus kategóriája. 2012 óta indulok versenyeken. 2013-ban Madridban aranyérmes lettem Arnold Schwarzenegger Arnold Classic Europe versenyén, rá egy évre pedig a harmadik helyet sikerült megszereznem az Arnold Sports Festivalon Amerikában, ezek a testépítés legnívósabb versenyei.

Heti hat alkalommal edzem, ezek főként súlyzós edzések, formától függően kardió, mindennap más testrészre dolgozom. Versenyidőszakban megbontjuk az edzéseket, ez azt jelenti, hogy a napi edzéseket két etapban tudom le.

Ilyenkor a fokozatos szénhidrátmegvonás miatt folyamatosan csökken az ember energiája, és ha nem vigyázunk, nagyon könnyen a túledzettség állapotába kerülhetünk. Sokat edzem vállra és fenékre is, mert nem vagyok elégedett ezen testrészeimmel, a vádlimat viszont kifejezetten szeretem.

A fogyáshoz nagy akaraterő kell (Forrás: BiotechUSA)

A fogyásban nagy segítséget nyújtanak a táplálék kiegészítők, például a zöld tea kivonatot , koffeint, L-karnitint és krómot tartalmazó kapszula, azzal indítom a napomat, edzés előtt szoktam bevenni. Jobban felpörget, mint egy csésze kávé. Ezt versenyfelkészülés alatt is rendszeresen használom, mivel beleillik a versenydiétába is. Ezen kívül rendszeresen fogyasztok aminosavakat edzés előtt és után, vitaminokat, CLA-t, kalciumot, cinket és magnéziumot tartalmazó tablettát, zsírégetéshez pedig folyékony L-karnitint.

A versenyzéssel eltöltött évek alatt szinte minden módszert, diétát és edzést kipróbáltam már magamon, úgyhogy ezen a téren rengeteg saját élményem, tapasztalatom van. A táplálék-kiegészítőkkel kapcsolatban még mindig sok a tévhit és az előítélet. Szerencsére azonban egyre többen ismerik fel ezek létjogosultságát, nemcsak fitneszesek, hanem hobbi- és élsportolók, fogyni vagy formálódni vágyók, egészségmegőrzők is.

Az étrendemben a vércsoportdiétát követem. Eszerint válogatom össze a napi 5 étkezéshez szükséges alapanyagokat – zöldséget és gyümölcsöt, magvakat, csirkét, pulykát, halat, egy-két vöröshúst, minimális tejterméket, a sajtok közül mozzarellát és kecskesajtot.

Teljesen kiiktattam a fehérlisztes termékeket , a cukrot és a feldolgozott élelmiszereket. Gasztromániás vagyok, nagyon szeretek főzni. A versenydiéta már egy teljesen más történet, azt általában 8-12 héttel a verseny előtt kezdem el. Ilyenkor fokozatosan csökkentjük a szénhidrátbevitelt, elhagyjuk a gyümölcsöket, a magvakat, a tejtermékeket.

A lelki fejlődés is fontos, hiszen mint minden embert, engem is érnek kudarcok. Ilyenkor magamba mélyedek és eltöprengek rajta, hol rontottam el. Majd újult erővel, tanulva a hibáimból elkezdek elölről építkezni. A bajban a szüleim a legfőbb támaszaim, ők mindig mindenben támogatnak, nagyon sokat köszönhetek nekik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.