Ételek, amelyeket tilos lefekvés előtt enni

A banán, cseresznye és pulykahús hozzásegít minket a pihentető alváshoz, míg az alkohol és az étcsokoládé fogyasztása elronthatja az éjszakánkat. Íme néhány tipp, hogy mit szabad, és mit nem ajánlott fogyasztani lefekvés előtt!

A legtöbb ismert diéta kőbe vésett alapszabálya, hogy este hat után tartsuk távol magunkat a hűtőszekrénytől. Mivel azonban a dolgozó ember hat órára jó esetben is éppen hazaér a munkahelyéről, nehéz tartani magunkat ehhez a szigorú beosztáshoz. A legújabb kutatások szerencsére azt igazolták, hogy nem is kell : ezek nem hat óra után, sokkal inkább lefekvés előtt 2-3 órával nem javasolják az étkezést. Egy-egy nassolás így esténként bőven belefér, főleg ha az ebéd korán volt, a vacsora pedig kimaradt.

Az alvásunkat sok dolog befolyásolja, többek között az is, hogy mit eszünk és iszunk. Az alábbi cikkünkben összegyűjtöttünk néhány másik ételt is, amelyik segítheti, vagy épp gátolhatja a pihenésünket.

Viszont az sem mindegy, hogy mit eszünk este , bizonyos ételek ugyanis kimondottan segítik a nyugodt éjszakai alvást, míg mások élénkítő hatásúak. A Brightside gyűjteménye alapján mi is összeállítottuk azon ételek listáját, melyeket szívesen fogyasztunk, illetve jobb, ha elkerülünk!

Ezeket NE fogyasszuk lefekvés előtt!

Zsíros ételek

A zsíros ételek nem csak az egészségünk, de nyugodt alvásunk ellensége is. A zsírok ugyanis a gyomorsav túltermelését okozzák, gyomrunkban pedig égő érzést váltanak ki. Este mindenképpen kerüljük a fogyasztásukat.

Alkohol

Talán azt gondolnánk, hogy az alkohol okozta bódulat jobb alvást biztosít, a valóságban azonban nem így van. Pulzusszámnövelő hatása miatt rontja az alvási regenerációs funkciókat, ráadásul vízhajtó is, ami miatt éjszaka többször is fel kell keresnünk a mosdót. Összességében az alkoholfogyasztás gátolja, hogy az igazán pihentető, mély alvási fázisba jussunk, ezért jobb, ha lefekvés előtt tartózkodunk tőle!

Nem lesz nyugodt az álmunk, ha lefekvés előtt alkoholt és nehéz ételeket fogyasztunk
Nem lesz nyugodt az álmunk, ha lefekvés előtt alkoholt és nehéz ételeket fogyasztunk

Étcsokoládé

A csokoládé - főként az étcsokoládé - koffeint és teobromin nevű alkaloidot is tartalmaz, és mindkettő az alvás nagy ellensége. Stimulálja az idegrendszert, növeli a pulzusszámot, így rontja az alvás minőségét is.

Csirkehús

A csirkében található nagyarányú fehérje lebontása fokozott munkára ösztönzi a szervezetet, ami szintén nem a nyugodt pihenést segíti elő.

Egy nemrégiben elvégzett kutatás szerint a csirke és a sertés a legnépszerűbb húsfajta a magyar lakosság körében. A kutatásról bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Fűszerek

A túl fűszeres ételek szintén gyomorégéshez vezethetnek, ezért kerülendőek az esti órákban.

Ezeket fogyaszthatjuk lefekvés előtt!

Banán

A benne lévő kalcium és magnézium hozzájárul az izmok regenerálódásához és a nyugodt éjszakai pihenéshez. Ideális gyümölcs lehet estére!

Pulyka

A pulyka húsa tartalmaz egy triptofán nevű aminosavat, ami segít a szervezetet átállítani az éjszakai fázisra. másfél-két órával lefekvés előtt egy kis adag pulykahús kimondottan segítheti pihenésünket.

Tej

A népi orvoslás régi javaslata, hogy a rossz alvás elkerüléséért egy pohár langyos tejet kell elkortyolni, aminek tudományos alapja is van. A tej ugyanis szintén tartalmazza a triptofán nevű aminosavat, ezért a pulykához hasonlóan segíti a pihenést.

Jázmin rizs

A szénhidrátok rövid idő alatt megemelik a vércukorszintet, fokozzák a szerotonin és triptofán szintjét is, amelyek segíthetnek a minőségi alvásban.

Cseresznye

A cseresznye fogyasztása megemeli szervezetünkben a melatonin hormon szintjét, ami hozzásegít a pihentető alváshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!