Ennyi kávét ihatunk egy nap

A nagymértékű kávéfogyasztás sem jelent komolyabb veszélyt a szívre - derült ki egy friss kutatásból.

A kávé az egyik legnépszerűbb ital világszerte, és bár a legtöbben elsősorban az íze és az élénkítő hatása miatt fogyasztják, kutatások szerint az egészségünket is szolgálhatja. A szívre gyakorolt hatására kapcsán azonban ellentétes kutatási eredmények születtek. Egyes korábbi tanulmányok például párhuzamot vontak a nagymértékű kávéfogyasztás és bizonyos keringési betegségek között. Mindezt arra vezették vissza, hogy a kávé hatására az artériák veszítenek a rugalmasságukból, ami miatt a szív nagyobb nyomás alá kerül, ez pedig növeli a stroke és a szívinfarktus kialakulásának a veszélyét.

A sok koffein ezt teszi a szervezettel A kávéfogyasztásnak számos egészségügyi előnye lehet, azonban ezen a téren is kulcsfontosságú a mértékletesség. Ha ugyanis túlzásba visszük a kávézást, akkor kellemetlen mellékhatásai lehetnek. Kattintson a részletekért!

Nem veszélyes a kávé a szívre

Egy legutóbbi, angol kutatás szerint ugyanakkor a nagymértékű kávéfogyasztás sem veszélyezteti a szívet jelentősen. Több mint 8400 személy kávézási szokásait és egészségi állapotát mérték össze. A vizsgált személyeket három csoportba sorolták: az elsőbe azok kerültek, akik átlagosan kevesebb mint egy csésze kávét fogyasztanak naponta, a másodikba a napi 1-3 csészével, a harmadikba pedig a háromnál több csészével fogyasztók kerültek. Ez utóbbi csoportban átlagosan öt csésze kávét fogyasztottak, de a rekorder naponta akár 25 csészével is megivott.

A nagymértékű kávéfogyasztás sem jelent komolyabb veszélyt a szívre. Fotó: 123rf
A nagymértékű kávéfogyasztás sem jelent komolyabb veszélyt a szívre. Fotó: 123rf

A résztvevők mindegyikén végeztek MRI -t, illetve az érfalak állapotát is felmérték. Az eredmények értékelésekor figyelembe vették a vizsgált személy testsúlyát, korát, illetve káros szokásait (dohányzás, alkoholfogyasztás). Nem találtak azonban összefüggést a kávéfogyasztás és az artériák merevsége között, vagyis még a rekorder kávéfogyasztók érfala sem volt rosszabb állapotban, mint az első csoportban lévőké.

Persze a mértéktelen kávéfogyasztásnak még így is lehetnek veszélyei, elsősorban a túl sok koffein okozhat gondot. Nagymértékben fogyasztva a koffein gyomorégést és nyugtalanságot is okozhat, a vízhajtó hatása pedig dehidratálja a szervezetet. Mivel a koffein stimulálja a központi idegrendszert, fogyasztása után körülbelül 15 perccel megemelkedik a szívritmus. Ha tartósan, hosszabb időn át érezzük úgy, hogy majd' kiugrik a szívünk a helyéről, akkor minden bizonnyal túlzásba vittük a koffeint!

Forrás: The Guardian

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.