Éheznek a kórházi betegek?

Európában tíz, kórházban fekvő beteg közül négy alultáplált. Ezzel (az egyébként csak a laikusokat megdöbbentő) segélykiáltással kezdődik az ún. prágai nyilatkozat, amelyet az ESPEN, az Európai Parenterális és Enterális Táplálási Társaság szeptemberi, 29. kongresszusán fogalmaztak meg, és amelyet eljuttattak az Európai Parlament képviselőjének. Társadalmi és szakmai összefogást, konkrét lépéseket sürgetnek. A helyzet komoly, mert a legsúlyosabb, elsősorban az intenzív osztályon kezelt betegcsoportban az elégtelen táplálás miatti mortalitási (halálozási) és a morbiditási (betegségi) adatok háromszor rosszabbak az optimális kalóriabevitelű páciensekhez képest!

Csekély vigasz - sőt, plusz kockázati tényező -, hogy a betegek 30 százalékát, szintén nemzetközi felmérések szerint, eleve alultáplálva veszik fel. Ez érthető, hisz a beteg ember többnyire étvágytalan. A gyógyszert szedő ember - márpedig a beutaltak többsége már otthonában is sok mindent bevesz - a mellékhatások miatt válik még étvágytalanabbá, esetleg hányingere, hasmenése is lesz. Az idősek (ők az esendőbbek, betegesebbek) kevesebbet esznek, és a korral a szomjúságérzetük is csökken. Sok betegséggel jár együtt a nehezebb étkezés, amit súlyosbít az enni képtelen beteg sokszor közönyös és szakszerűtlen ápolása, táplálása. A betegség és ún. szociális éhezés is egymást erősítő tényezők.

A kórház még "rutinszerűen" rátesz egy lapáttal: gondoljanak csak bele az olyan egyszerű szituációkba, mint az "éhgyomorra" végzett vizsgálatok, vérvételek, netán délutánra halasztott operatív beavatkozások - az eleve leromlott, betegség sújtotta pácienseknél. A parenterálisan (azaz nem szájon át, infúziókban vagy gyomorszondán át adott) tápanyagok összetétele és mennyisége pedig az esetek jelentős hányadában elégtelen.

A kórházi koszttal is sok a gond. Csak egy elgondolkoztató adat: világszerte a kórházi menü 30-40 százalékát nem eszik meg a betegek, egyszerűen kidobják. Ennek több oka lehet, egy biztos - ez is kalóriahiányhoz vezet.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége utoljára 2003-ban végzett Magyarországon átfogó vizsgálatot. Tíz kórház 1266 betegének adatait elemezve megállapította, hogy a páciensek 13 százaléka szenvedett közepes, 28 százaléka súlyos táplálkozási hiányban. Azaz éhezett. Újabb részfelmérések szerint a helyzet azóta sem sokat változott.

Nagyon is gyakorlati adatokat ismertetett lapunkkal Michael Hiesmayr professzor, a bécsi Orvostudományi Egyetem professzora, amikor az európai helyzetre kérdeztünk rá: számítások szerint Európában a túl keveset evő pácienseknek átlagosan hatról kilenc napra nőtt a kórházi ápolási ideje. Hiesmayr koordinálja az "Európai Kórházak Táplálási Napját", amelyet az idén már másodszor szerveztek meg. Egy meghatározott napon, harminc országban egyszerre 30 ezer beteget vizsgáltak és teszteltek. Többek között kiderült, hogy csupán 34 százalékuk fogyasztott megfelelő mennyiségű táplálékot, és 43 százalékuknak csökkent is a testsúlya.

Amikor az osztrák helyzetre kérdeztünk rá, az alultápláltak 5,5 százalékos halálozási rátáját emelte ki - az optimális kalóriabevitelhez jutók 1,5 százalékával szemben.

A szomorú az, hogy nagyon egyszerű módszerekkel - kórházba kerüléskor a táplálási adatok felvételével, rendszeres testsúlyméréssel, a betegek szoros nyomon követésével, megfelelő étrenddel, s ha kell, gyári (és nem házilag kutyult) tápszerek szakszerű adásával a kórházi éhezés és ezzel a szövődmények száma csökkenthető.

Néhány éve nálunk is nagy garral beharangozták az orvosból, gyógyszerészből, dietetikusból és gazdasági szakemberből (!) álló ún. táplálási teamek létrehozását a magyar kórházakban. Hiesmayr professzor elmondta, hogy Ausztriában ezekből jelenleg több mint száz van. Megkérdeztem itthon szakembereket, mi volt a helyzet nálunk 2007-ben. Arról tájékoztattak, hogy három éve öt volt, most kettő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?