Egészséges nasik filmnézéshez

Nincs pihentetőbb, mint egy fárasztó nap után egy jó filmnek vagy kedvenc sorozatunknak hódolni. Közben pedig bőszen ropogtatni s egy nagy pohár bort kortyolni. Chips, sós mogyoró, pisztácia - kilók, pattanások, bűntudat. Pedig ezt is lehet egészségesen.

Lehet, az őseink között szép számmal akadnak rágcsálók is, mással nehezen magyarázható az állandó rágási, ropogtatási kényszerünk. Persze itt is van tudományos magyarázat: az orális kielégültség kiváló stresszoldó. Ha végiggondoljuk, már a születésünktől fogva folyamatosan igényünk van rá, hogy valami legyen a szánkban. Piciként a szopizástól nyugszunk meg, később a cumitól, iskolás korban előszeretettel rágtuk a radírokat, ceruzákat, később a rágót, majd a cigaretta is többeknél előkerül.

Amikor pedig éppen nem valamelyik főétkezésünket fogyasztjuk, akkor azon agyalunk, hogy valamit úgy ennénk. A legtöbb esetben nem is az éhségről van szó, sokkal inkább pótcselekvés illetve feszültségoldás a nassolás. Nem véletlen, hogy a nap végén a kikapcsolódást adó filmnézés mellé finom falatokkal jutalmazzuk magunkat, sokszor nem is sejtve mennyi felesleges kalóriát és egészségtelen adalékanyagot tömve magunkba. Filmezés közben ropogtatni jó! Azonban nem mindegy, hogy mit. Íme, pár tipp és dip.

1. Sárgarépa és szárzeller snidlinges fetás dippel

Elkészítési idő: 15 perc

Hozzávalók 4 személyre:

3 db roppanós sárgarépa

3 szárzeller

A szószhoz:

2 dl joghurt

1 evőkanál olívaolaj

10 dkg fetasajt

1 csokor snidling

A megtisztított répát hasábokra vágom, a szárzellert kisebb darabokra szelem. A joghurtot az olívaolajjal kikeverem, a fetát belemorzsolom, a snidlinget ollóval belevágom. Az egészet elkeverem, és kis tálkákba szervírozom.

A sárgarépa béta-karotinban gazdag, így támogatja az immunrendszert és a daganatos megbetegedéseket is segít kivédeni. A szárzellert ismerhetjük a Bloody Mary-ből is, de az egészség jegyében most inkább egy joghurtos fetás dipbe mártogassuk.

2. Petrezselymes csicsókachips

Elkészítési idő: 40 perc

Hozzávalók 4 személyre:

70 dkg csicsóka

2 evőkanál kukoricakeményítő

Ez a zöldség mára már nem csak a szegények, hanem a kreatív és egészségtudatos háziasszonyok kedvence is. Magas inulintartalmának köszönhetően, mely csökkenti a vércukor inzulintartalmát, a cukorbeteg étrend alappillére. A szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében is nagy szerepe lehet. Annak ellenére, hogy az egyik legigénytelenebb zöldségféle, felkapottsága miatt jóval drágább, mint a burgonya. Szemfülesek helyi termelőktől olcsóbban is hozzájuthatnak. 3 evőkanál kókuszzsír

1 csokor petrezselyem

A csicsókát megtisztítom, majd uborkagyalu segítségével vékonyra szeletelem. A kukoricakeményítőben megforgatom, és a forró kókuszzsírban aranybarnára sütöm. Kis sóval és az apróra vágott petrezselyemmel meghintem.

3. Pirított mandula és ananász

Elkészítési idő: 15 perc

Az ananász a fogyókúrázók első számú gyümölcse, a E-vitamin feledteti mindezt. Házasságukból tökéletes nass születik.

Hozzávalók 4 személyre:

1 kisebb ananász

1 teáskanál kókuszzsír

20 dkg hántolt, natúr mandula

1 teáskanál szójaszósz

A megpucolt és felkockázott ananászt a kókuszzsírra dobom, és addig hevítem, amíg egy kis színt nem kap. A mandulákat is melléteszem, és együtt pirítom. Végül egy kevés szójaszósszal nyakon öntöm, és már kész is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra