Csökkenti a szívbetegségek kockázatát a joghurtfogyasztás

A Sir Charles Gardener Kórház kutatói felfedezték, hogy a joghurt kiegyensúlyozott fogyasztásával megelőzhető az artériák megvastagodása, míg ugyanolyan mennyiségű sajt vagy tej kevés hasonló jellegű hatással bír. Az erről szóló cikk az American Society for Nutrition című folyóiratban jelent meg.

A beszámolóból kiderült, hogy a napi 100 gramm joghurt tartós fogyasztásával megelőzhető az agyvérzés és az érelmeszesedés. A szerzők javaslatot tettek a tejalapú készítmény és a probiotikum többi áldásos hatásának feltérképezésére.

Kerry Ivey dietetikus szerint a vizsgálat azért született, mert kevés kutatást végeztek a teljes értékű tápanyagok érrendszeri védőhatásával kapcsolatban. Különösen a tejtermékek terén voltak hiányosságok. "Általánosságban véve a tejtermékeknek inkább rossz hírük van a szívbetegségek vonatkozásában, de a probiotikumok és a joghurt esetében pozitív hatások mutatkoztak. Igyekszünk felfedezni a joghurt előnyeit a tejtermék-jellegtől elvonatkoztatva" - mondta Ivey.

A kísérletben 1080 ausztrál nő vett részt a 70 év feletti korosztályból. Véletlenszerűen választották ki őket a Kalciumfogyasztás és a törések kimenetele című munkához. Kérdőíveket töltöttek ki azzal kapcsolatban, hogy az egyes ételeket milyen gyakorisággal fogyasztják. A jobb- és bal oldali nyaki verőér két szögében is megmérték az átlagos érfal-vastagságot a kísérlet kezdetén, majd három év elteltével. Felvették a résztvevők teljes kórelőzményét; rögzítették testtömeg-indexüket; dohányzással, testmozgással és életmódból adódó kockázattal kapcsolatos adataikat.

Azoknál, akik sok, vagy mérsékelten sok joghurtot fogyasztottak, jelentősen vékonyabbnak bizonyult az intima-media falvastagság, mint azoknál, akik naponta 100 grammnál kevesebb joghurtot vettek magukhoz. A kutatás arra is rávilágított, hogy a tej és a sajt fogyasztásának hatására vastagabb lett a verőér fala. A HDL (vagyis a "jó") koleszterin szintje emelkedett a joghurt hatására, ami szintén összefügg a szívbetegségek kockázatának csökkenésével.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.