Családalapítás: mérföldkő a konyhai tudásban

Milyen gyakran kerül elő otthon a fakanál? Az anyukák főztje fontos mintaként szolgál? A MAGGI Okoskonyha ezekre a kérdésekre kereste a választ friss felmérésében, és az eredmények alapján kis konyhai körképet készített.

A háztartások többségében nem okoz gondot, ha rendszeresen kézbe kell venni a fakanalat: a megkérdezettek negyede naponta, fele kétnaponta, másik negyede pedig hétvégenként főz.

A főzésben továbbra is őrizzük a hagyományokat, hiszen többségünk gyermekkorában, az édesanyjától vagy a nagymamájától tanul meg főzni. Jól látszik azonban, hogy a férfiak később érő típusok. Míg a nők több mint fele kamaszkora végére már el tud készíteni egy menüsort a vasárnapi ebédhez, addig a teremtés koronáinak alig több mint egyharmada mondhatja el magáról ugyanezt.

Ha valaki a fiatal felnőtt éveit konyhai tudás nélkül kezdi, akkor csak a házasságkötés után vagy közvetlenül gyermekvállalás előtt veszi elő a lábast. A megkérdezett kisgyermekes anyukák egyharmada vallotta, hogy szingliként legfeljebb egy reggeli tojásrántotta összedobására futotta a tudásából.

A dicséretek ellenére is csupán minden negyedik konyhatündér gondolja magáról, hogy remekel a konyhában, pedig valójában a családok döntő többsége elégedett velük. Ezen az arányon azonban könnyen lehet javítani: egy-egy kedves szóval, elismerő pillantással, fényesre tunkolt tányérral. Mindez szárnyakat adhat a további fogások elkészítéséhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!