Butít a tofu?

Azok, akik sok szójából készült terméket fogyasztanak, beleértve a tofut és egyéb ételt, lehet, hogy nagyobb mértékben teszik ki magukat a memóriazavar veszélyének.

Alzheimer-kórLoughboroughi és oxfordi tudósok az Alzheimer-betegség Kutatási Érdekszövetség támogatásával indonéz kollégákkal együttműködve vizsgálták a magas szójafogyasztás hatásait 719 idős indonéziai emberen, Jáva városi és vidéki részein.

A kutatás eredményeit később fogják publikálni a Dementias and Geriatric Cognitive Disorders folyóiratban. A tanulmány részletesen beszámol majd arról, hogy a sok tofu rontja az emlékezőtehetséget, különösen a 68 év feletti korosztály körében.

A kutatás vezetője, Eef Hogevorst professzor, a Loughborough Egyetem munkatársa elmondta: "A szójafogyasztás egyre növekszik nyugaton, gyakran egyfajta szupertáplálékként tüntetik fel. A szója gazdag fitoösztorgénben, de még nem tiszta, milyen hatást is gyakorolnak az idősebbek agyára. A vegyület az ösztrogénhez hasonló, mely a fiatalok és középkorúak esetén biztosíthatja az idegek védelmét, de a 65 éven felüliek esetében fokozhatja az elbutulás veszélyét."

Rendkívül érdekes ugyanakkor, hogy a szója erjesztésével előállított tempe ezzel szemben javítja az emlékezőképességet. Hogervorst professzor szerint ez a tempe B9 vitamin-tartalmának köszönhető, mely köztudottan csökkenti az elbutulás kockázatát. "Lehetséges, hogy a B9 vitamin és a fitoösztrogén egyaránt magas szintje egymással karöltve véd az agyi működészavarok ellen."

Hogervorst professzor elmondta, hogy további kísérletekkel fogják megvizsgálni, hogy a B9 vitamin vagy a folsav a fitoösztrogénekkel kombinálva hogyan véd a memóriazavarok ellen időskorban. A professzor felhívta a figyelmet arra is, hogy a tempe és a tofu hatása a jávai idősekre gyakorolta a leglátványosabb hatást, azt azonban még nem tudni, milyen eredmények születnének más népcsoportoknál. Egy korábbi tanulmány már felfedezte, hogy az idősebb japán származású amerikaiaknál is elbutulást okozhat a túlzott tofufogyasztás.

Az Alzheimer-betegség Kutatási Érdekszövetségének vezérigazgatója, Rebecca Wood elmondta: "Ez a tanulmány segít az Alzheimer-kór megértésében. A szuperételek előnyeinek és kockázatainak feltérképezésére további vizsgálatok szükségesek. Segítséget nyújthat a megelőzés terén is. Mivel az Egyesült Királyságban több mint félmillió ember szenved a betegségtől, egyre sürgetőbb a megelőzés és kezelés lehetőségeinek feltárása."

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!