A vegyszermaradványtól félnek a legjobban az európaiak

Az európai fogyasztók 31 százalékát az élelmiszerek vegyi szennyezése aggasztja a legjobban az élelmiszerekkel kapcsolatos esetleges kockázatok közül - derül ki abból a felmérésből, amit az Eurobarometer végzett el.

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal(EFSA) honlapján közzétett felmérés szerint 30 százalék a második legnagyobb kockázati tényezőnek a hústermékek antibiotikum és hormontartalmát jelölte meg. Nagyon tartanak az élelmezési célra szánt állatok klónozásától (30 százalék), illetve az élelmiszerekben előforduló szennyező anyagoktól, például a halakban fellelhető higanytól, vagy a sertéshúsban található dioxintól (29 százalék). Kevesebben tartják rendkívül aggasztó kockázatnak az élelmiszerek bakteriális szennyezését (23 százalék), és még ennél is kevesebben a táplálkozástani kockázatokat, például az elhízást (15 százalék) vagy az egészséges étrend hiányát (15 százalék).

A felmérésből az is kiderül, hogy az európaiak az élelmiszerekkel kapcsolatos esetleges kockázatok tekintetében megbízható információforrásnak tartják a nemzeti és az európai élelmiszer-biztonsági hivatalokat.

Az EFSA megbízásából készült közvélemény-kutatás az elmúlt öt évben a második ilyen felmérés volt. A felmérést a 27 tagállamban 26.691, tizenötödik életévét betöltött személyből álló reprezentatív mintán végezték 2010. június 9. és 30. között. A megkérdezettek válaszai több mint 500 millió európai fogyasztó nézeteit tükrözik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!