A bőrrák egyik természetes ellenszere

A rendszeres paradicsomfogyasztás felére lassítja a bőrrák fejlődésének ütemét - állapították meg állatkísérletekkel amerikai kutatók.

A paradicsom a nyári hónapok egyik legkedveltebb zöldsége - nem alaptalanul, hiszen kellemes íze mellett kimondottan egészséges. Gazdag C-vitaminban és ásványi anyagokban, erősíti az immunrendszert, és segíti az emésztést, illetve tartalmaz még egy tomatin nevű mikrobaölő hatású vegyületet is.

A paprika és a paradicsom a nyár elmaradhatatlan alapanyagai, ízei. Igazán sokszínűen felhasználhatóak, és remek ételek készíthetőek felhasználásukkal. Ismerjük meg közelebbről az alábbi cikkünkből !

A hím egereket védte, a nőstényeket nem

Az Ohio Állami Egyetem kutatói állatkísérletekkel vizsgálták a zöldség daganatmegelőző hatását, pontosabban, hogy a paradicsom milyen módon befolyásolja a bőrrák kialakulását. A kísérletben 35 héten át speciális diétára fogtak egy csoport hím egeret: az állatok étrendjének 10 százalékát kiszárított és porrá őrölt paradicsom tette ki. Ezt követően nagyobb dózisú UV-fénynek tették ki őket egy csoport másik egérrel együtt, és azt tapasztalták, hogy a paradicsomot nem fogyasztók körében 50 százalékkal nagyobb volt a bőrrák kialakulásának aránya. A jelenségért a paradicsomban lévő karotinoidok lehetnek a felelősek, amelyek a zöldség színéért felelősek, és valószínűleg megvédhetik a bőrt is a káros UV-sugarak egy részétől.

A paradicsom segíthet megvédeni a leégéstől és a bőrráktól?
A paradicsom segíthet megvédeni a leégéstől és a bőrráktól?

Nőstény egereket vizsgálva azonban nem hozott jelentős különbséget a paradicsomdiéta a daganatok kialakulásában. A kutatók ennek okát nem tudták egyértelműen megállapítani, hangsúlyozták azonban, hogy a bőrrák elleni védekezés a két nemnél más megoldásokat kívánhat.

Korábbi klinikai kutatások már embereknél is igazolták, hogy a rendszeres paradicsompüré-fogyasztás csökkenti a leégés kockázatát. A zöldség egyik fő karotinoidja, a likopén ugyanis segít a bőrnek hathatós védelmet kialakítani a napból érkező ultraibolya-sugarakkal szemben. A jelenlegi kutatásból azt a következtetést is levonták, hogy a likopénen kívül a paradicsom más összetevői is segíthetnek a daganatok kialakulásának megelőzésében: ennek kiderítésére a későbbiekben további kutatásokat ígérnek.

Forrás: EurekAlert

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.