5 érv, hogy miért együnk gyakrabban nyúlhúst

Míg a világ többi pontján az egy főre jutó nyúlfogyasztás elérheti az évi 9 kilogrammot is, addig hazánk néhány dekás fejadagjával a sor végén kullog. Összegyűjtöttük az érveket, hogy miért kellene gyakrabban a házinyúl mellett döntenünk a hentesnél.

A magyar lakosság nyúlhúsfogyasztása messze elmarad a világátlagtól, ami talán annak is köszönhető, hogy ezt a húsfélét kevésbé ismerjük, illetve mert a háziállatként megszokott szőrös kedvencről elképzelni sem merjük, hogy a tányérban vagy a fazékban végezze. Ennek ellenére kedvező energia- és tápanyag-összetétele miatt jó szívvel ajánlják a dietetikusok is bárkinek, akinek fontos az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás. Lássuk, miért!

A házinyúl az üregi nyúltól származik. Honfoglaló őseink a vadon élő kisállatok között az üregi nyulat is háziasítottak, majd a XVI. század után várakban, várárkokban, később ketrecekben neveltek nyulakat. A XIX. században a városi lakosság részben a hús- és prémtermelése, részben az állatszeretet miatt kedvelte meg az állatot.

  1. Előnyös összetétel: A nyúlhús rendkívül gazdag fehérjében (17-20 százalék) és esszenciális aminosavakban, ellenben zsír- és koleszterintartalma alacsony. Kedvező a vitamin- és ásványianyag-tartalma is. A sertés-, a marha- vagy a birkahússal összevetve a nyúlhúsnak kisebb az energiatartalma is. Előnyös összetétele miatt fogyókúrázóknak, szív- és érrendszeri betegeknek is megfelelő választás. A nyúlhús különösen ajánlott magas vérnyomásban szenvedők számára, hiszen nátriumtartalma is alacsony.
  2. Könnyű húsféle: A házinyúl húsa könnyen emészthető, allergizáló hatása nem ismert. Ezen tulajdonsága miatt különösen ajánlott számos diétás étrendben, sőt biztonsággal fogyaszthatják táplálékallergiások, gyermekek is.
  3. Várandósan is jó választás: A régi mondás szerint egy várandós nőnek azt kell ennie, amit megkíván, ellenben a babona úgy tartotta, hogy ez alól a nyúlhús kivételt jelent, hacsak nem akar a kismama nyúlszájú vagy nyúlarcú gyermeknek életet adni.
    A babonákat eloszlatva, és tudván, hogy ez az elváltozás nem az elfogyasztott ételektől alakul ki, a nyúlhús kifejezetten ajánlott a kismamáknak is, hiszen jelentős forrása a vérképzéshez nélkülözhetetlen B12-vitaminnak, és magas vastartalommal rendelkezik.
  4. Vitaminokban gazdag: 100 g nyúlhús elfogyasztása a napi szükséglet 8 százalékát fedezi B2-vitaminból, 10 százalékát B5-vitaminból, 17 százalékát B6-vitaminból, 55 százalékát B3-vitaminból, és kielégíti teljes B12-vitamin-szükségletünket.
  5. A tápanyagok hasznosulása kedvező: A hasznos tápanyagokból a lehető legtöbb jut belőle a szervezetbe; a nyúlhús esszenciálisaminosav-hasznosítása például 30 százalékkal jobb a csirkehúsénál.

Hol vegyük, hogyan készítsük el?

Szőlős házinyúl Grillezett nyúl párolt vöröskáposztával Fokhagymás nyúl Vadas könnyedén A magyar nyúlhús minősége kiváló, a hazai piacokon és egyes áruházláncokban nyúlgerincet, nyúlcombot vehetünk, akár filézve is.

Az idősebb házinyúlból célszerű levest, pörköltet vagy nyúlpaprikást főzni. A fiatalabb húsú házinyúl íze a csirkére, illetve a borjúhúsra emlékeztet, friss (zöld)fűszerekkel és zöldségekkel a baromfihús mintájára bármilyen formában elkészíthető, és kifejezetten ízletes grillezve is. A házinyúlhoz egyaránt illik a fokhagyma, a feketebors, a rozmaring, a tárkony, a kakukkfű és az áfonyalekvár.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra