Tikmony vagy nem tikmony?

Nincs tiltólistán a tojás (régiesen tikmony), mert továbbra sem egyértelmű a tudomány álláspontja arról, hogy mennyi tojást szabad enni anélkül, hogy növelnénk egyes betegségek kockázatát.

Egy friss tanulmány magasabb halálozási arányt mutat azon egyesült államokbeli férfiak körében, akik hetente hét vagy több tojást esznek, ezen belül is főként a cukorbetegek között. Ugyanakkor The American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban megjelent tanulmány szerint semmiféle összefüggés nem mutatható ki a tojásfogyasztás és a szívinfarktus illetve az agyvérzés között.

A tanulmányokkal együtt több elemzőt is megszólaltattak, akik mind úgy vélték, hogy szűklátókörűség lenne csupán a tojásra fogni egyes betegségek kockázatának emelkedését, hiszen nem lehet tudni, hogy mi egyebet fogyasztottak a kutatásban részt vevő személyek.

"Bárki, aki krónikus betegségben szenved, például a cukorbetegségben, annak sokkal elővigyázatosabbnak kell lennie az étrendje megválasztásában. Neki fontos lenne konzultálnia egy dietetikus szakorvossal. Mindenesetre tény, hogy a tojás nagyon tápláló, hasznos étek. Arról kell csak megbizonyosodnunk, hogy fogyasztását nem visszük-e túlzásba" - tanácsolja Kathleen Zelman, a WebMD internetes oldal táplálkozástudományi igazgatója.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Dr. Google beelőzte Dr. House-t - ömlik a pénzünk a magánegészségügybe
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

Általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A Nyugat-Dunántúlon lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, ott számíthatunk a legnagyobb számban záporra, akár felhőszakadással kísért zivatarra. A középső országrészben kevesebb helyen lehet csapadék. A Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet egyre több helyen erős, viharos közeli széllökések kísérik. A hőmérséklet késő estére 15 és 21 fok között alakul. Az előrejelzések szerint napközben enyhe hidegfronti hatás jelentkezik a térségben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra