Pillantsunk a testbe!

Egy új, az eddiginél korszerűbb, a vastagbélrák szűrésére alkalmas endoszkópot mutattak be orvosoknak és a sajtó képviselőinek a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórházában.

Ez a készülék a legmodernebb technológiát alkalmazza, világszínvonalú diagnosztikai eszköz, amelynek használatával időben felfedezhető a kezdődő daganatos elváltozás az emésztőrendszerben - állították a szakemberek a konfokális endomikroszkóp bemutatóján.

A Berlinből érkezett Dr. Christian Bojarski és Péterfy Sándor Utcai Kórházának osztályvezető főorvosa Dr. Bene László három beteget megvizsgálva mutatta be az érdeklődő kollégáknak az új műszerrel könnyebben diagnosztizálható rákmegelőző állapotokat és tumort.

A szakemberek szerint vastagbélrák szűrésére azért kell nagyobb figyelmet fordítani, mert az utóbbi évtizedekben több mint 300 százalékkal nőtt a betegek száma, így a nők és férfiak körében is ez a rosszindulatú daganatos betegség foglalja el a második helyet.

Orvosok tapasztalatai szerint sok érintett nem tudja, hogy panaszaival kihez forduljon, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre betegségük felderítésére.

A "varázsszó" az endoszkópia, amelynek görög jelentése "testbe pillantó".

Az endoszkópos diagnosztika hallatán a legtöbb ember megriad, pedig ezzel az eszközzel hatékonyan kiszűrhetők a korai elváltozások - hívták fel a figyelmet az orvosok.

A vastagbél endoszkópia évek óta elérhető Magyarországon is, de technikai újításokkal meglehetősen hosszú évekig nem szolgált. Ma azonban a konfokális lézerendoszkóp jelentős áttörésnek számít az orvostudományban.

A hazai szakemberek most ismerkednek ezzel a XXI századi technikával, amely a közeljövőben egyre több egészségügyi intézetben lesz elérhető.

Az új eszköz segítségével hamarabb, nagyobb biztonsággal deríthető ki a betegség, így hamarabb el lehet kezdeni a kezelést. A lézer endoszkóp nagymértékben növeli a találati arányt a dysplasiák, a rákmegelőző állapotok diagnosztikájában - hangzott el az eszköz bemutatóján.

Fotó: Szatmári Zoltán

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, főként a nyugati megyékben van esély néhol zivatarra is. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!