Emelkedő tendenciát mutat a fiatalkori gyomorrák

Az Egyesült Államokban a gyomorrák előfordulása szinte minden népcsoportban csökken, azonban egy új tanulmány rávilágított, hogy a betegség fiatal felnőttekben aggasztó módon növekvő tendenciát mutat.A gyomor alsó szakaszán kialakuló daganat inkább a Helicobacter pylori nevezetű baktérium által okozott fertőzéssel, míg a felső szakasz inkább a nyelőcsőbe való savas visszacsorgással (reflux) mutat összefüggést.

A legtöbb gyomorrákos beteg a 65 és annál idősebb kórcsoportból kerül ki, míg etnikailag az Egyesült Államokban a feketék, az ázsiai illetve a latin-amerikai származásúak a legveszélyeztettebbek.

Dr. Charles Rabkin és az Amerikai Nemzeti Rákintézet kutatói által a Journal of the American Medical Association május 5-i számában közölt tanulmány megerősítette, hogy az utóbbi harminc évben a gyomorrák kialakulása egyre csökken, azonban ezzel ellentétben a 25 és 39 év közötti korcsoportban növekedést mutat.

Gyomorrák

Rabkin munkacsoportja az epidemiológiai adatbázisból 39 003 esetet vizsgált, akiknél 1977 és 2006 között állították fel a gyomorrák diagnózisát. Az adatokat időszakonként kor, etnikum, és más faktorok alapján elemezték.

Megállapították, hogy az alsó gyomorszakasz daganatos megbetegedése minden etnikumban csökkent - a jobb higiéné miatt egyre csökken a Helicobacter pylori fertőzés, ráadásul a baktérium antibiotikum segítségével kiirtható.

Ezzel szemben a fehérek között a 25 és 39 év közötti korcsoportban ugyanez az arány évente 2,7 százalékkal nőtt. Rabkinék értetlenül állnak a jelenség magyarázata előtt. Elméleteik szerint változott az a kor, amikor az emberek fertőződnek a baktériummal, illetve az is lehet, hogy előtérbe kerültek a nem Helicobacter pylori okozta gyomorrákok is. Többek között a sós és sóval tartósított ételeket, illetve a dohányzást említik meg.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!