A potenciazavar évekkel előre jelzi a bajt

Egy frissen megjelent kutatás szerint a merevedési zavarral küzdő férfiaknál nagyobb valószínűséggel diagnosztizálnak szívritmuszavart.

A legutóbbi kutatás kapcsolatot mutatott ki a keringési betegségek és a merevedési zavar között. A kutatók arra keresték a választ, hogy a pitvarfibrilláció miként illeszkedik ebbe a képbe - mondta el dr. Yoshihiro Tanaka kardiológus, a kutatás vezetője.

Időben jelez a férfiasság

"Közismert, hogy a merevedési zavar két-három évvel a keringési rendszer betegségének észlelése előtt jelentkezik. Ha tehát a tünetet egy jövőbeli pitvarfibrilláció jelzőjeként értékeljük, már idejekorán elkezdhetjük kezelni a beteget, és ezzel valószínűleg megállíthatjuk a betegség előrehaladását" - mutatott rá dr. Tanaka.

Az erektilis diszfunkció és a pitvarfibrilláció összefügg.
A merevedési zavar és a pitvarfibrilláció összefügg. Fotó: iStock

Sokkal nagyobb a kockázat

A kutatásban összesen 1760 idősebb férfi vett részt, akiknél korábban nem jelentkezett pitvarfibrilláció. Az elkövetkező négy év során a merevedési zavarral küzdő férfiak 9,6 százalékánál diagnosztizáltak pitvarfibrillációt, míg a többi résztvevő körében csupán 2,9 százalék volt azok aránya, akiknél előfordult a ritmuszavar. Miután megtisztították az adatokat az egyéb olyan kockázati tényezőktől, mint például a dohányzás, a testsúly, a cukorbetegség és a vérnyomás, kiderült, hogy a merevedési zavarral küzdő férfiak körében 66 százalékkal nagyobb a pitvarfibrilláció kockázata.

A pitvarfibrilláció szabálytalan vagy remegő szívverés, amely vérrögök, stroke vagy szívelégtelenség kialakulását eredményezheti. Ez az állapot 6,1 millió egyesült államokbeli lakosra érvényes.

Dr. Tanaka előzetes kutatási eredményeit az Amerikai Szív Társaság (AHA) novemberi ülésszakán mutatta be. "Ha a páciensnek merevedési zavara van, akkor az orvosoknak más lehetséges keringési betegség után is kutatniuk kell, és a lehető legkorábban kezdeményezniük kell a gyógykezelést" - hangsúlyozta a szakember.

Az eredményeket valamelyest árnyalja, hogy a páciensek maguk számoltak be merevedési zavarukról. Emiatt a kutatók nem tudják, hogy az állapot keringési betegség vagy más, fiziológiai probléma miatt alakult-e ki. "További problémát jelent, hogy a pitvarfibrillációt nagyon nehéz észlelni. Néhány beteg semmilyen panaszról sem számol be, mert a ritmuszavar hirtelen jelentkezik, és azonnal meg is szűnik" - tette hozzá dr. Tanaka. Kitért rá, a jövőben szeretne olyan vizsgálatokat folytatni, amelyek a tesztoszteronszint, a merevedési zavar és a pitvarfibrilláció összefüggéseit vizsgálja.

"Számtalan férfi betegemnek van merevedési zavara, és amikor elolvastam ezt a tanulmányt, rádöbbentem, hogy a kutatás által feltárt összefüggés nagyon is lehetséges" - fogalmazott dr. Hugh Calkins, a Baltimore-i Johns Hopkins Kórház Szívritmuszavar Szolgálatának igazgatója. Dr. Calkins társszerzője a legfrissebb szívritmuszavar-irányelveknek, amelyeket az Amerikai Szív Társaság és a Kardiológiai és Szívritmus Társaság Amerikai Kollégiuma adott ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.