A koronavírus-járvány jótékony hatása

Kevesebb szívroham fordul elő mostanában? Ha igen, akkor annak mi köze a járványhoz?

Megfigyelések szerint a világjárvány ideje alatt csökkent az akut szívrohammal és stroke -kal kórházba kerülő emberek száma. Nem világos azonban, hogy ez minek köszönhető. "Kezdetben attól tartottunk, hogy az emberek félnek majd orvoshoz fordulni, amikor muszáj lenne, és inkább otthon szenvednek a tüneteik miatt, minthogy azt kockáztassák, hogy megfertőződnek a vírussal a kórházban. Úgy véltük azonban, hogy a szívroham és a stroke tünetei olyan ijesztőek és erősek, hogy az felülír minden más félelmet" - mondta prof. Dr. John Wright, epidemiológus. A Bradfordi Egészségkutató Intézet vezetőjeként, valamint a szaharai kolera, HIV és Ebola járványok szakértőjeként is ismert férfi mindezt a BBC Híradója számára vezetett naplójában írta le a COVID-19-es járvány kapcsán.

Sokkal több szünetet tartunk a munkában, ez jó a szívünknek.
Sokkal több szünetet tartunk a munkában, ez pedig jót tesz a szívünknek. Fotó: GettyImages

Az epidemiológus szerint a járvány bizonyos tekintetben tényleg szolgálhatja az egészségünket: a kényszerű bezártság miatt a rohanó mindennapjaink is lelassulnak, esetleg a járműforgalom csökkenése miatt tisztább levegőt lélegzünk be. Az is befolyásolhatja a kardiológiai katasztrófák számát, hogy a karantén alatt néhány embernek több ideje van a saját egészségével törődni, helyes étrendre és életmódra térhetnek át.

Többet mozgunk és a gyógyszereinket is bevesszük

A Fitbit egészségügyi és fitnesz karkötőt viselő amerikaiak eredményei is árulkodóak. "A szívritmus jól jelzi az egészségi állapotot - minél alacsonyabb a nyugalmi szívritmus, annál jobb - és a karkötő adatai szerint a bezártság idején csökkent az átlagos nyugalmi szívritmus . És ezzel együtt - bár a lépésszámok is csökkentek - az aktív percek száma mégis megnőtt. Az emberek tehát aktívabbak otthon, mint az irodai íróasztaluknál. Az alvás hossza is megnőtt, mivel korábban fekszünk le a szokásosnál, és hosszabb ideig is alszunk. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a kényszerű bezártságnak olyan egészségjavító hatása van, mint egy jó nyaralásnak" - hangsúlyozta az epidemiológus.

Prof. Dr. Alistair Hall, kardiológus szerint ráadásul az emberek szokatlanul nagy számban végeznek testedzést a szabadban. "Reggelente a kórházba menet azt látom, hogy az út tele van sétáló és kerékpározó emberekkel, családokkal. Úgy tűnik, hogy a családoknak több idejük marad a testmozgásra, hiszen ezt is egy indoknak látják ahhoz, hogy végre kimozduljanak az otthonukból. A szabályok szerint ugyanis sportolási céllal elhagyhatták az otthonaikat" - mondta Hall professzor. Szerinte az emberek fizikailag aktívabban tölthetik a napjaikat és annak ellenére is sokkal aktívabbak, hogy összességében kevesebb lépést tesznek meg naponta, mint amikor órákon keresztül ülnek az íróasztalunknál.

A rossz hatás Hall professzor tett egy figyelmeztető megjegyzést: "biztos vagyok benne, hogy mindennek van rossz oldala is, mert valószínűleg túl sok csokoládét eszünk, és túl sok alkoholt iszunk." Ám ha ez így van, ezt még nem lehet adatokkal bizonyítani, csak később lesznek látható jelei.

Emellett van egy másik lehetséges tényező is, amely csökkentheti az infarktus és a stroke veszélyét. A kardiológus szerint az emberek végre nem felejtik el bevenni a gyógyszerüket. "Úgy tűnik, hogy ebben az időszakban az emberek sokkal rendszeresebben veszik be a gyógyszereiket , mint máskor, amikor - a rohanás miatt - gyakran elfelejtik vagy kihagyják a napi adagot" - vélekedett a szakember.

"A jó minőségű alvás nagyon előnyös az egészség szempontjából, és valószínű, hogy a mostani helyzetben az embereknek nem kell olyan korán kelniük, mint a járvány előtti időszakban" - tette hozzá. Ez előnyös a szívbetegségek szempontjából, de az immunrendszer számára is hasznos, és ez nagyon fontos a mostani világjárvány idején.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.