Háromféle női orgazmust azonosítottak: ilyen a hullám, a vulkán és a lavina

A női orgazmusnak három eltérő mintázata lehet egy cseh kutatás szerint. Az eredményekre egy Bluetooth-kapcsolatos vibrátorral derítettek fényt.

A női orgazmus a medencefenék izmainak összehúzódása alapján különböző testi élményekkel járhat – számolt be a prágai Károly Egyetem kutatásának eredményeiről a Huffington Post. 

Nő fekszik az ágyban fekete csipkeruhában
Sok nő számára az érzelmek is rendkívül fontos szerepet játszanak abban, hogy képesek-e átélni az orgazmust. Fotó: Getty Images

A női orgazmus fajtái – 3 eltérő mintázatot figyeltek meg

A kutatásban 54 nő vett részt, akik egy érzékelőkkel ellátott, Bluetooth-kapcsolatos vibrátort használtak otthoni környezetben. Az eszköz a medencefenék izmainak összehúzódásait mérte, az adatokat pedig a kutatók elemezték. Az eredmények alapján három jellegzetes mintázat rajzolódott ki:

  • Hullám: az orgazmus során ismétlődő, hullámszerű izomösszehúzódások és ellazulások jelentkeznek. Ez bizonyult a leggyakoribb típusnak.
  • Vulkán: az izomfeszülés fokozatosan épül fel, majd az orgazmus pillanatában hirtelen, intenzív összehúzódás következik be.
  • Lavina: az orgazmust megelőzően magas izomfeszülés alakul ki, amely a csúcspont elérésekor gyorsan csökken. 

Az eredmények alapján valószínű, hogy ugyanaz a nő különböző alkalmakkor eltérő orgazmusmintázatokat is átélhet. 

Kapcsolódó cikk

Szex után ezért álmosodnak el sokan – Az orgazmus 12 hatása
Szex után ezért álmosodnak el sokan – Az orgazmus 12 hatása

Az orgazmus nem csak az anatómián múlik

A férfiak nagy általánosságban gyakrabban jutnak el orgazmusig szexuális együttlétek során, mint a nők. Szakértők szerint ez nem biológiai adottságokkal magyarázható, hanem többek között a kommunikációval, az előjátékkal, a szexuális ismeretekkel és az egyéni igények figyelembevételével.

A szakemberek hangsúlyozzák: az élmény egyénenként eltérő lehet, és az is teljesen természetes, ha valaki nem minden együttlét során jut el a csúcspontig, vagy egyáltalán nem él át orgazmust. A saját test megismerése és a partnerrel való nyílt kommunikáció ugyanakkor hozzájárulhat a kielégítőbb szexuális élethez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, amit helyenként erős lökések kísérhetnek.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 28 fok között alakul. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.