Négymillió óvszer fogy el fesztiválszezonban

A Nielsen piackutató cég felmérése szerint a fesztiválszezonban tetőzik Magyarországon az óvszervásárlás. Júliusban és augusztusban ugyanis 15 százalékkal többet költünk védekezésre, mint az év többi hónapjában.

A magyar fogyasztók az elmúlt egy évben összesen 3,5 milliárd forintért több mint 20 millió óvszert vásároltak, ami darabszámra 5 százalékkal, forgalomban mérve 6 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt - írja az Index .

Júliusban és augusztusban tombolnak leginkább a hormonok
Júliusban és augusztusban tombolnak leginkább a hormonok

A fesztiválszezonon kívül egyébként februárban figyelhető meg egy kisebb kiugrás az piacon. Az sajnos nem derül ki a felmérésből, hogy akkor miért fogy több óvszer, de vélhetően a Valentin nap miatt nőhet meg a kereslet.

Így védhetjük meg magunkat a fesztiválokon A fesztiválszezon a felhőtlen kikapcsolódás mellett sok veszélyt is magában hordoz. Korábbi cikkünkben gyűjtöttük össze, hogy mire érdemes odafigyelni.

Ami a fogyasztók ízlését illeti, a kutatás szerint a "színes-szagos" óvszereket nem igazán szeretik magyarok, a síkosított viszont nagyon népszerű: 100 eladott óvszerből 90 ilyen.

Úgy tűnik, ezenkívül inkább az egyszerűségre szavaznak a magyar fogyasztók, a színesek mellett sem a bordázott, sem az "anatómiailag formázott" óvszerek nem túl népszerűek.

Szeretjük viszont a nagy kiszereléseket, egyre inkább az ilyen dobozok fogynak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.