Fogak a vaginában! Nemi erőszak ellen véd a megdöbbentő eszköz!

A dél-afrikai Dr. Sonnet Ehlers négy évtizeddel ezelőtt épp ügyeletes volt, mikor egy nemi erőszak szerencsétlen áldozata került hozzá. A szeméből kiveszett minden fény, úgy nézett ki, mint egy élő halott.

"Rám nézett, és csak annyit mondott, hogy bárcsak lennének fogai odalenn" - idézte fel a történteket Ehlers, aki akkoriban épp csak betöltötte 20. életévét, és kutatóként dolgozott. "Megígértem neki, hogy egy nap megpróbálok segíteni a hozzá hasonlókon." Negyven évvel később megszületett a Rape-aXe.

Ehlers a foci VB helyszínein osztogatja a női óvszereket. A latex óvszert úgy kell felhelyezni, mint egy tampont, és kibélelik a hüvelyt. Belülre viszont fogszerű kis kampók néznek, melyek a behatolás során a férfi péniszére tapadnak, és csak orvos tudja onnan eltávolítani. Ehlers reményei szerint ezeknél az eljárásoknál a hatóságok is jelen lesznek, hogy mindjárt le is tartóztathassák az elkövetőt. "Nagy fájdalmat okoz, az illető férfi sem vizelni sem járni nem tud tőle. Ha megpróbálja leszedni, csak még jobban odatapad. Hámsérülést azonban nem okoz, és meggátolja a folyadékok átszivárgását."

Nemi úton terjedő betegségek - sokkoló fotók

Ehlers asszony eladta a házát és az autóját, hogy a projektet beindíthassa. Felügyelet mellett 30 000 eszközt szeretne szétosztani ingyen a VB ideje alatt. "Mérnökök, nőgyógyászok és pszichológusok segítettek megtervezni és biztonságosra alakítani" - mondta. A kísérleti szakaszt követően 2 dollárért adják majd darabját (körülbelül 400 Ft). Ehlers reméli, hogy kap majd visszajelzéseket.

"Az lenne a jó, ha minden nő viselné, ha vakrandira megy, vagy olyan környéken jár, amit nem érez biztonságosnak."

A kétgyermekes édesanya börtönökben járt, ahol elítélt erőszaktevőket kérdezett arról, vajon egy ilyen eszköz visszatartaná-e őket a bűncselekménytől. Néhányan igennel feleltek. A kritikusok szerint azonban a női kondom nem nyújt hosszú távú megoldást, inkább csak több erőszakot szül azon férfiak részéről, akik egyszer már az eszköz fogságába estek. A kelet-afrikai Uganda Betegségfelügyeleti és Megelőzési Központjának munkatársa szerint ez egy fajta rabságba zár. "Az áldozattá válás félelme a támadástól, mely miatt a kondomot viselik mintegy foglyul ejti a nőket, melyet nem lenne szabad átélniük." Szerinte ez folyamatosan emlékezteti a hölgyeket a sebezhetőségükre, hamis biztonságérzetet ad. Nem segít ráadásul a lelki traumán sem, mely az erőszak közben keletkezik, előnye azonban, hogy segíti a bűnüldözést.

Az Emberi Jogok Figyelője a weboldalán azt írja, Dél-Afrikában a legsúlyosabb a nemi erőszak helyzete. Az Orvosi Kutatóhatóság 2009-es jelentése szerint a megkérdezett férfiak 28 százaléka követett már el nemi erőszakot, közülük minden huszadik egy éven belül többször is megtette. Afrikában ritkán ítélnek el bárkit is nemi erőszakért. Az érintett nők nem jutnak azonnali orvosi ellátáshoz, a DNS-tesztek pedig túl drágák. A dél-afrikai nők drasztikus lépésekre szánják el magukat a nemi erőszak megelőzése érdekében. Vannak, akik extra szűk biciklis nadrágot hordanak, amit alig lehet levenni, mások szivacsba csomagolt pengét helyeznek a hüvelyükbe.

A kritikusok szerint Ehler eszköze kissé középkori. "Igen, lehet, hogy az, de egy ősi gaztett ellen harcolunk vele. Valamit tenni kellett, és így legalább lesz néhány férfi, aki kétszer is meggondolja, hogy erőszakoskodjon egy nővel" - vágott vissza a feltaláló.

Képgaléria: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!