Felelőtlenül szexelnek a magyarok

A húszas-harmincas, diplomás, Budapesten élő férfiak élik a legaktívabb szexuális életet Magyarországon - áll egy friss felmérésben. Az is kiderült, hogy mindez nem párosul tudatos védekezéssel.

2013 októberében 1200 fő megkérdezésével felmérést végeztek a magyarok szexuális szokásairól az MSD Pharma megrendelésére. Az apropót a KSH 2012-es adatai adták, amelyek szerint 100 élve születésre még mindig 40 abortusz jut, bár ez a szám valamelyest csökken.

Aktívak és hűségesek vagyunk?

A kutatás eredményeiből az látszik, hogy a magyar lakosság kétharmada él aktív szexuális életet: a huszonéves korosztály naponta, de még a 60-as évesek egyötöde is hetente többször szeretkezik. A budapesti lakosság aktívabb, mint a vidékiek, amelyet dr. Pozsgay Csilla, a kutatást készítő MSD Pharma Hungary Kft. orvosigazgatója részben azzal magyarázott, hogy a fővárosban több a lehetőség és több impulzus éri az embereket. Befolyásoló tényező a végzettség is: míg az alapfokú iskolát végzetteknek csupán 63 százaléka, addig a diplomások 82 százaléka szeretkezik rendszeresen.

Nem jellemző ugyanakkor hazánkban az alkalmi partner választása, a válaszadók közel kétharmada tartós párkapcsolatban, vagy házasságban él . Alkalmi partnerekkel leginkább a 18-29 éves férfiak létesítenek viszonyt.

Fejfájás? Fáradtság?

A férfiak egyébként aktívabbak, mint a nők, ám a nők nagyobb százalékban nyilatkoztak úgy, hogy élvezik az együttléteket és összességében elégedettek magánéletükkel.

Ennek ellenére nem ritkák a kifogások, jellemzően a 40 alatti korosztályokban: a válaszadók kétharmada vallotta be, hogy rendszeresen fáradtságra hivatkozva igyekszik elkerülni az aktust. Érdekesség, hogy nem a gyakran emlegetett fejfájás a legfőbb kifogás, hanem a fáradtság. Ez az indok ráadásul sokaknál valós: 13 százalék a munkahelyi stresszre fogja ezt, míg ugyanennyinél mindez csak kifogás. Ennek oka lehet, hogy 20 százalék egyszerűen nem lelki örömét a szeretkezésben. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus kiemelte azt is, hogy Magyarországon magas a depressziósok aránya is, ami szintén a vágy ellen hat.

A felmérés szerint négyből egy magyar semmilyen módon nem szokott védekezni

Nem gondolnak a védekezésre

Az adatok ismeretében megdöbbentő, hogy a felmérés szerint négyből egy magyar semmilyen módon nem szokott védekezni, ha pedig mégis, akkor az esetek jelentős részében (38 százalék) a nők gondoskodnak a biztonságról. A férfiak egyébként jobban félnek a nem kívánt terhességtől, mint a nemi betegségektől. A párok 16 százaléka csak a nem kívánt terhesség, 9 százaléka pedig csak a nemi betegségek ellen védekezik, míg a védekezők kétharmada nyilatkozott úgy, hogy mindkettő ellen tesz óvintézkedéseket.

A kutatásból a is kiderült, hogy bár mindkét nem abban a megoldásban bízik leginkább, amelyről azt gondolja, befolyásolni tudja, mégsem ismerik pontosan a lehetőségeket. A férfiak az óvszerre esküsznek, pedig a 30 év felettiek szerint ez a legkényelmetlenebb. A fogamzásgátló tablettát , spirált vagy hüvelygyűrűt szinte senki sem tartja zavarónak.

Érdekes eredmény, hogy a megkérdezettek 19 százaléka már az első alkalommal is megbízik partnerében, nem tart a nemi betegségektől. Ezzel kapcsolatban dr. Csermely Gyula nőgyógyász elmondta: a nemi betegség egy bomba, nem csak magunknak tartozunk felelősséggel, hanem a következő partnerért is. Mint dr. Pozsgay Csilla hozzátette: téves elképzelés, hogy a nemi betegségeken könnyen túl lehet lenni, hiszen például a hepatitis vagy az AIDS az egész életre kihatnak, de például egy clamydiának is lehet olyan következménye, amely később lehetetlenné teszi a teherbeesést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.