Psziché
Párkapcsolat
Társkeresés, hódítás, igaz szerelem, házasság, válás, szakítás, megcsalás, hűtlenség
Mégis a vékonyabb nőket szeretik a férfiak?
A nők testével kapcsolatos evolúciós elméleteket dönti meg a University of Aberdeen új kutatása, amely szerint a férfiak a vékonyabb nőket szeretik: ezen testalkat ugyanis a fiatalsággal, a termékenységgel és a kisebb fertőzésveszéllyel köthető össze. A korábbi elmélet szerint a súlyosabb nők voltak evolúciós szempontból vonzóbbak, mivel könnyebben túléltek egy éhínséget.
Partnerünk előbb látja, mi bajunk
Bizonyjára mind hallottunk már a házasság (és a válás) egészségügyi hatásairól. Ám arra lehet, hogy még sosem gondoltunk, hogyan tud párunk javítani az egészségünkön csupán csak azzal, hogy figyel ránk. Ennek révén ugyanis könnyebben lát olyan elváltozásokat, folyamatokat, amelyek felett mi elsiklanánk. Az alábbiakban ezekre térünk ki.
Hajnalra a legtöbb helyen csökken a felhőzet. Ekkorra a déli megyékben a gyenge csapadék is mindenhol megszűnik, azonban az Északi-középhegység vidékére felhők sodródnak, amelyekből zápor nem kizárt. A szél mérséklődik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de az északi völgyekben 10 foknál is hidegebb lehet. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.