A régi kapcsolatainkon is múlik a boldogságunk

Akinek több kapcsolata volt, mielőtt megházasodott, nagyobb eséllyel lesz boldogtalan a kapcsolata, mint azoknak, akik tapasztalatlanabbak párkapcsolati téren.

"A tapasztalatoknak az élet szinte minden területén fontos szerep jut, és minél több tapasztalata van valakinek, annál jobb. Például egy cég szívesebben foglalkoztat egy tapasztalt munkavállalót, mint egy kezdőt. A párkapcsolatokra azonban ez nem igaz. Minél tapasztaltabb valaki, mikor házasságot köt, annál valószínűbb, hogy boldogtalan lesz" - mondta Galena K. Rhoades professzor, a University of Denver kutatója, a most megjelent tanulmány vezető szerzője.

Rhoades és szerzőtársa, Scott M. Stanley egy nagyszabású, jelenleg is futó amerikai felmérésben, a Relationship Developement Studyban részt vevő párok adatait elemezték. A kutatásban 1000, 18 és 34 év közötti férfi és nő vett részt, akik tartós párkapcsolatban, de nem házasságban éltek a kutatás kezdetén, 2007-ben. A következő öt évben 418-an házasodtak meg. A mostani kutatásban ezeknek a személyeknek a házasságát vizsgálták, többek között azt, mennyire elégedettek és milyen minőségűnek tartják a saját házasságukat. Emellett arra is kíváncsiak voltak, milyen korábbi párkapcsolataik voltak.

A katasztrófaelméleteknél használt matematikai modellek képesek előrejelezni egy házasság tartósságát. A kutatók négy elemet diagnosztizáltak, amely a kapcsolat felbomlását jelzi előre, sőt még - a minden kapcsolatban természetesen előforduló - viták esetében is megkülönböztettek egy kritikus szempontot. Ha érdekli a folytatás, kattintson ! "Korábban úgy véltük, a házasság előtti kapcsolatoknak nincs túl sok szerepe. Most azonban kiderült, hogy ez igenis befolyásolja, mennyire lesz boldog a házasságuk . Szoros az összefüggés ugyanis a korábbi romantikus, szerelmi kapcsolatok száma, és a házassággal való elégedettség mértéke között" - írják a szerzők.

Ennek oka a szakemberek szerint a tapasztaltságban rejlik: minél több kapcsolata volt valakinek, annál több lehetősége van összehasonlítgatni a házastársát valaki mással, és annál valószínűbb, hogy ez meg is történik, ráadásul az élet szinte minden területén, a szexuális teljesítőképességtől a vonzerőn keresztül a kommunikációig. Ráadásul, akinek több kapcsolata volt, többször is átélte a szakítást, válást, így több lehet benne a negatív érzés.

Bizonyos személyiségjegyek is szerepet játszhatnak abban, mennyi kapcsolata volt valakinek korábban, és ezek a személyiségjegyek sajnos a sikeres, harmonikus házasság esélyeit is rontják.

Minél több kapcsolata volt, annál rosszabb a házassága

A boldog házasságot azonban az is meghatározza, milyen döntések előzik meg a nagy fordulópontokat, például a összeköltözést, az eljegyzést vagy a gyermekvállalást. Azoknál a pároknál, akiknél ezek "csak úgy megtörténnek", jóval nagyobb az esély a diszharmóniára, mint azoknál, akik alaposan átgondolják és átbeszélik ezeket a döntéseket, és "megadják a módját" az eseményeknek, vagyis tartják magukat a hagyományos rituálékhoz.

A szerzők szerint ezek a tényezők ijesztőek lehetnek, de szerencsére sok dolgot lehet tenni egy házasság sikeréért, és senki sincs arra kárhoztatva, hogy boldogtalan kapcsolatban éljen. A korábbi kapcsolatokból sokat lehet tanulni , és mindig van lehetőség kívülállóktól (akár barátoktól, könyvektől vagy tanácsadóktól) segítséget kérni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúlon többnyire napos idő ígérkezik, a Dunától keletre lassan csökken a felhőzet, de maradhatnak tartósan borult tájak, arrafelé délelőtt még lehet kisebb csapadék. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A csúcshőmérséklet többnyire 8 és 12 fok között várható, de a borult tájakon csupán 5, 7 fok valószínű.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!