Szakítás után: mit mond a férfi, és mit a nő?

Minden szakítás más, de hogyan szakítunk a leggyakrabban? Miért ér véget egy kapcsolat és belefér-e még utána a szexuális együttlét? Egy friss kutatás ezekre kereste a választ.

Szakítás 160 karakterben

A szakításokat inkább a nők kezdeményezik, 70 százalékuk mondta, hogy ők vetettek véget korábbi kapcsolataiknak. Arra a kérdésre, hogy legtöbbször mi volt az oka korábbi szakításaiknak, a nők és a férfiak is ugyanazt válaszolták. A leggyakoribb okok az elhidegülés (30 százalék), az érzés, hogy nem illettek össze (27 százalék) vagy a megcsalás (20 százalék). Azok körében, akiknek nincsen gyerekük csak néhány esetben vezetett a kapcsolat végéhez, hogy a család nem fogadta el a partnert, ugyanakkor ez az indok a többgyerekeseknél már közel 15 százalék.
Ellentmondás látszik abban a kérdésben is, hogy hogyan szakítunk a legtöbbször. Ugyanis mind a férfiak, mind a nők több mint 90 százaléka azt állította, hogy amennyiben ők szeretnék a kapcsolat végét, azt személyesen közlik a másikkal. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy velük miként szakítottak a legtöbbször csak a lányok fele válaszolta, hogy személyesen. 15 százalékuktól chaten vagy Facebookon vettek búcsút, ötödüket egyszerűen csak nem keresték többé, míg 10 százalékukat telefonon "hagyták ott". Érdekes adalék, hogy a felsőfokú végzettségűek körében jóval kisebb volt a megcsalásos szakítások aránya (13,3 százalék), és az ő esetükben fordult elő legkevesebbszer, hogy SMS-ben, chat-en vagy e-mailben mondtak volna búcsút.

A szakításokat inkább a nők kezdeményezik

A szakításokat inkább a nők kezdeményezik

Nem benned, hanem bennem van a hiba

Függés a társtól

Érezte már úgy, hogy mindent feláldoz a partnere boldogságáért, és cserébe semmit nem kap? Hogy akkor és csak akkor érzi jól magát, ha kivívja a párja elismerését? Ha az idő nagy részében igazak önre ezek az állítások, lehetséges, hogy társfüggő kapcsolatban él.

Arra a kérdésre, hogy mi volt a legnevetségesebb indok, ami miatt szakítottak velük, a legtöbb válaszadó a rossz, közhelyes kifogásokat említette. A "nem benned, hanem bennem van a hiba", a "te jobbat érdemelsz" és a "nem vagyok elég jó neked" egyértelműen a legrosszabb szakítós szövegeknek számítanak, mindkét nem szerint.

A férfiak és a nők körülbelül ötöde állítja, hogy szakítás után is kifejezetten jóban vannak korábbi partnereikkel. 65 százalékuk ugyan nem keresi korábbi partnereit, de ha véletlenül összefutnak, azért váltanak néhány szót. Arra a kérdésre, hogy belefér-e, hogy újra összejöjjenek korábbi partnerükkel, a nők 70 százaléka válaszolta, hogy semmiképp sem, hiszen ami egyszer nem működött, az nagy valószínűséggel másodszorra sem fog. A férfiak bizakodóbbak e téren: 41 százalékuk úgy gondolja, hogy mindenki megérdemel egy második esélyt. Azt, hogy a nők egyértelműbben zárnak le egy kapcsolatot, az is igazolta, hogy kétharmaduk úgy gondolja, szakítás után semmiképp sem fér bele a szex. Ezzel szemben a férfiak több mint fele még a kapcsolat vége után is benne lenne a dologban.

Szakítani sosem könnyű, akár mi kezdeményezzük, akár mi szenvedjük el, mindenképpen egy korszak végét jelenti. Ki hogyan dolgozza fel a helyzetet? Minden tizedik válaszadó férfi már a szakítás napján regisztrálna egy társkeresőn, de a legtöbb nő és férfi szerint néhány hétnek, hónapnak el kell telnie ahhoz, hogy újra belevesse magát a társkeresésbe.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

december 02. - december 08.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
7 680
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+3, +10 °C
Minimum:
0, +6 °C

Hazánkban pénteken délelőtt gyakran lesz erősen felhős az ég, de némi napsütés is lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag