Meglepő hatása van annak, ha felfedjük titkainkat

Szinte nincs is olyan ember a világon, aki ne őrizgetne legalább egy titkot. Pedig egy szakértő szerint elképesztő hatása lehet annak, ha bátran és őszintén felvállaljuk önmagunkat, tetteinket, gondolatainkat, érzelmeinket.

Talán nem tévedünk nagyot azzal a kijelentéssel, hogy szinte mindenkinek vannak titkai, vagy legalábbis mindannyiunknak volt már olyan időszaka, amikor valamit eltitkoltunk családtagjaink, barátaink vagy szerelmünk elől. A titkok tárgya lehet akár egy jövőbeli terv, egy belső vágy, egy furcsa szokás, a nemi identitás, vagy akár egy olyan tett is, amely alapjaiban megrengetheti az adott személyek közötti bizalmi kapcsolatot (ilyen például a megcsalás, esetleg a bántalmazás vagy valamilyen bűncselekmény elkövetése). Az emberek féltve őrzött titkainak egyébként nagyjából 38 különböző típusa van – legalábbis ezt állapította meg több mint 50 ezer ember kikérdezése után Michael Slepian etikai szakértő, aki a The Guardian oldalán jelentetett meg egy cikket tapasztalatairól.

A világ minden tájáról származó adatok azt mutatják, hogy nem vagyunk egyedül a titkainkkal. A szakértő szerint, ha a leggyakrabban előforduló 38 titkot kinyomtatná egy lapra, majd ezt a listát a világ összes emberének megmutatná, akkor 97 százalék biztosan rá tudna bökni egy olyan titokra, amelyet ő is rejteget ismerősei elől – de a többség átlagosan tizenhármat is ki tudna választani a felsorolásból. A fent említettek mellett a listán szerepelnének az eltitkolt függőségek, a mentális problémák, a traumák, valamint a családi és anyagi gondok is.

titkolózás, kapcsolat
A titkolózás megakadályozza, hogy őszinte kapcsolatok és mély kötődések alakuljanak ki. Fotó: Getty Images

Nem az elrejtés a legnehezebb, hanem az együttélés

A szakértő rámutatott arra, hogy a titkaink megtartásában gyakran nem is azok elrejtése jelenti a legnagyobb kihívást, hanem az, hogy együtt éljünk velük. A titkolózásnak ráadásul számos negatív hatása van: megakadályozza, hogy őszinte kapcsolatok és mély kötődések alakuljanak ki, illetve hogy szükség esetén megfelelő segítséget kapjunk. Emellett minél több ember előtt titkolózunk, annál többször jut eszünkbe és annál nagyobbnak érezzük a titok súlyát. Éppen ezért nem jó megoldás az, ha magunknak hangosan kimondjuk, vagy az erdőben szétkürtöljük a fáknak a titkainkat. Ettől ugyanis még ott marad a fal közöttünk és szeretteink között, és ezt valószínűleg ők is érezni fogják, amely egyre több titkolózáshoz vezethet majd mindkét irányból.

Egy körhinta, amely sosem áll meg

Michael Slepian az egyik kutatásának alanyait egy mobiltelefonos applikáció letöltésére kérte. Az érintetteknek az volt a dolguk, hogy meghatározzák legféltettebb titkukat, majd az alkalmazásban jelezniük kellett, hogy hányszor jutott eszükbe a titok, illetve hányszor döntöttek úgy, hogy továbbra is megtartják maguknak azt, amikor egy beszélgetés során lehetőségük lett volna színt vallaniuk. Az eredmények összesítése alapján a kutatás részvetői kétóránként legalább 1-2 alkalommal gondoltak a titkukra, ráadásul ez minél többször fordult elő, annál negatívabban hatott mindennapi életükre a titkolózás. A szakértő szerint ez olyan, mint egy körhinta, amely újabb és újabb köröket tesz meg, akárhányszor csak az elhallgatás mellett döntünk.

A titkolózással az a legnagyobb baj Slepian szerint, hogy gyakran éppen ezzel akadályozzuk meg magunknak azt, hogy feldolgozzuk az eltitkolt eseményt/érzést. Ahhoz, hogy ki tudjunk szállni a körhintából, mindenképpen beszélnünk kell a féltve őrizgetett dolgainkról. Azt viszont nem árt tudnunk – mutatott rá a szakember –, hogy az emberek a legtöbb esetben sokkal pozitívabban és elfogadóbban reagálnak az előttük feltárt titkokra, mint ahogy a titkot hosszú ideje őrizgetők képzelik. „Bátorság kell hozzá, hogy leleplezzünk magunkról egy kényes dolgot, de ha vállaljuk ezt a kockázatot, azt biztosan értékelni fogja az az ember, akiben megbízunk annyira, hogy mégis bevalljuk neki az igazat” – magyarázta Slepian.

Hozzátette, ha valaki társaságában kényelmesen érezzük magunkat, akkor az egy jó lehetőség arra, hogy végre megszabaduljunk a titok súlyától és színt valljunk. Ráadásul, ha bizalmat szavazunk valakinek, és megnyílunk előtte, akkor nagyobb valószínűséggel fog ő is megnyílni előttünk. A kölcsönös őszinteség és bizalom pedig a szoros kötelék kialakításának és fenntartásának egyik legfontosabb hozzávalója.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A frontális felhőzet szakadozik, a gyenge csapadéksáv feloszlik. Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra