Így nem fog megviselni a szakítás

A körülményektől függetlenül minden szakítás hatással van a lelkünkre és a testünkre is. Bár az ilyenkor érzett fájdalmat semmi sem képes egyik napról a másikra elmulasztani, vannak dolgok, amelyeket megtehetünk.

Sportoljunk minél többet!

A romló párkapcsolat 5 jele.

Sokan szakítás után inkább a kanapén bújnak el, és finom falatokkal vigasztalják magukat, pedig ez nagyon nem tesz jót az egészségnek, és még a fájdalmat is elnyújtja. Szakítás után az egyik legfontosabb, hogy minél több endorfin termelésére vegyük rá a szervezetünket, ennek pedig a sport az egyik legjobb módja. Így lustálkodás helyett inkább töltsünk még a szokásosnál is több időt az edzőteremben (ha eddig nem jártunk, akkor kezdjük el)! Nemcsak abban segít, hogy a testünket formába hozzuk, de növeli az önbizalmat, csökkenti a stresszt és a depressziót , erősíti az immunrendszert , és persze rengeteg endorfint is termel.

depispasi
A legrosszabb, ha elbújunk otthon a kanapén

Hozzunk átgondolt döntéseket!

Ha életünk egy szomorúbb fázisában vagyunk, akkor próbáljuk meg nem étellel vigasztalni magunkat, mert a felszedett kilók miatt csak még mélyebbre süllyedhetünk a depresszióba. Helyette inkább keressünk más dolgokat, amelyektől jobb lesz a kedvünk, például találkozzunk a barátainkkal. Kipróbálhatunk pár egészséges éttermet - így a felesleges kilók miatt sem kell aggódnunk.

Táplálkozzunk egészségesen!

Ha kedvünk nem a legrózsásabb, akkor érdemes a táplálkozásunkra is extra figyelmet fordítani. Amellett, hogy kerüljük a túlzottan zsíros, édes vagy sós ételeket, arra is figyeljünk, hogy ne essünk túlzásokba, és ne vonjuk meg magunktól a szénhidrátot. Ez azért fontos, mert szerotonint tartalmaz, és ha nem eszünk elég szénhidrátot, sokkal jobban fogunk majd vágyni az édességre.

Forrás: rodalewellness.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.