Házasságról álmodnak a különélő párok

Azok a párok, akik ragaszkodnak a különéléshez, valójában boldogtalanok, és jobban éreznék magukat hagyományos házasságban - derül ki egy friss kutatásból.

A modern jelenségnek számító különélő kapcsolatok olyan párkapcsolati formát jelentenek, amelynél mindkét félnek megvan a maga lakhelye, illetve "világa" is. Az emellett döntők azt állítják, hogy ugyanolyan boldogok, mintha házasok lennének, a Bradfordi Egyetem kutatása szerint azonban sokan közülük szívesen cserélnének hagyományos együttélési formára.

Milyen a szerelemben? Töltse ki tesztünket! A felmérés során 572 ilyen kapcsolatban élő párt kérdeztek meg, az eredményeket pedig a Brit Szociológiai Társaság éves ülésén, Leeds-ben.

A kutatásban résztvevő nők gyakran nemi szerepek felcserélődésével szemben arra derült fény, hogy a kutatásunkban résztvevők tradicionális együttélésre váltottak, amint a körülmények lehetővé tették. A különélő nők alkalomadtán elkerülték a hagyományos szerepükből adódó terheket, valamint a párkapcsolat során adódó kellemetlen helyzeteket" - tette hozzá a szakértő.

Házasságról álmodnak a különélő párok (Fotó: Europress)

A 29 megkérdezett nőt alapvetően három csoportba lehetett osztani: voltak, akik anyagilag és érzelmileg sebezhetőnek vélték az együttélést, mások távoli munkavállalás miatt kényszerültek ilyen helyzetbe, a többieknél pedig a család nem nézte jó szemmel a kapcsolatot, esetleg nem tudtak megengedni maguknak egy közös otthont.

A házasságtól magától még nem lesz az ember boldogabb, mint szingli korában, azonban a felnőttkor során ez az állapot védelmet nyújt a boldogtalanság kialakulása ellen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra