Ez a házasságnál is egészségesebb!

A házasság egészségre gyakorolt pozitív hatásairól számos tanulmány született már, azonban egy most megjelent kutatás eredményei szerint az is elég, ha a pár együtt él - sőt, ez talán egy kicsit jobban is érezhetik magukat!

A házasság nemcsak évtizedekig tartó szeretetet , megértést, közös célokat ígér, de a szív- és érrendszeri betegségek alacsonyabb rizikóját, az elégedettség növekedését és hosszabb életet is. Jennifer Kohn a Drew Universityről és Susan Averett, a Lafayatte University kutatója, arra voltak kíváncsiak, hogy valóban szükséges-e a házassági ceremónia ahhoz, hogy a kedvező hatásokat élvezhessük.

A két amerikai közgazdász egy nagyszabású, 8000 férfi és 10.000 nő bevonásával készült brit felmérés adatait elemezte. Azért részesítették előnyben a brit eredményeket az amerikaiakkal szemben, mert Nagy-Britanniában mindenki számára elérhető, általános egészségügyi ellátás van, így kiküszöbölhetővé váltak az USA egészségügyi rendszerének kiegyensúlyozatlanságából származó különbözőségek.

4 tudományos érv a házasság mellett

Úgy találták, hogy bármilyen életkorú egyénekről legyen is szó, az együttélésnek legalább annyi előnye van, mint a házasságnak, a 45 éven felüliek esetében pedig az együtt élőknél még több kedvező hatást is tapasztalhatunk, mint azoknál, akik házasságban élnek. Ezek az eredmények kifejezetten biztatóak, figyelembe véve, hogy egyre kevesebb a házasságkötés, és egyre több a házasságon kívüli kapcsolatban születő gyermek.

A házasság egészségre gyakorolt pozitív hatása bizonyított, de az is elég, ha a pár együtt él

A házasság egészségre gyakorolt pozitív hatása bizonyított, de az is elég, ha a pár együtt él

Ha tehát az egészségünkről van szó, nem az számít, hogy van-e egy papír a kezünkben, hanem az, hogy van-e valaki, akire az élet minden területén számíthatunk , aki megértő és támogató. "Tulajdonképpen az a lényeg, hogy egy szerető, gondoskodó háztartásban éljünk valakivel, nem pedig az, hogy volt-e egy nagy esküvőnk" - mondta a kutatással kapcsolatban Kohn a Wall Street Journalnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.