Érzelmi vagy szexuális hűtlenség: melyik a rosszabb?

A párkapcsolati hűség témáját vizsgáló kutatás meglepő különbségeket tárt fel a két nem között: míg a férfiak többsége szerint a testi hűtlenség a rosszabb, a nők 60 százalékának jobban fájna, ha a társuk beleszeretne valaki másba.

Mi lenne rosszabb, ha a párja beleszeretne valakibe, vagy ha lefeküdne valakivel? - tette fel a kérdést az ELITTÁRS online társkereső oldal a legfrissebb felmérésében.

A fenti eredményekkel szemben, a kutatásból az is kiderült, hogy a férfiak épp a testi csábításnak nem tudnak ellenállni, 5 százalékkal több férfi csalta meg szexuálisan a társát. A nők inkább emocionálisan kezdtek másik partnerhez kötődni, 31 százalékuk szeretett már bele valaki másba, a férfiaknál ez az arány csak 21 százalék. Úgy tűnik, a lelkiismeret-furdalás igencsak gyötör bennünket, és amit megtettünk korábbi párunkkal, azt a legkevésbé sem kívánjuk önmagunknak. Ezt bizonyítja többek között az is, hogy a hűtlenek 95 százaléka megbánta tettét.

Mi a hűtlenség oka?

Az ELITTÁRS felmérése kitért arra is, hogy mi motiválta a félrelépőket, és ebben a kérdésben ugyancsak eltérő a két nem véleménye. A férfiak 39 százaléka vallotta azt, hogy le akart feküdni valaki mással, míg a nőknek csak 8%-a jelölte meg ezt a lehetőséget. Érdekes, hogy a "szemet szemért" elv inkább a nőkre jellemző: minden negyedik nő bosszúból csalta meg párját, míg a férfiaknak alig 4 százaléka vett elégtételt így a oka a megcsalásnak , egyszerűen csak megtörtént, állította a férfiak 44 és a nők 36 százaléka.

Mindenki máshogy viseli a megcsalást

Van, aki megbocsát, más inkább egy megbízható társat keres

Míg a két nem között nincs teljes egyetértés, hogy az érzelmi vagy a testi hűtlenség a fájóbb, a megbocsátás tekintetében már egységesebb a nézet: a férfiak 31 százalék és a nők 26 százaléka megbocsátaná párjának a félrelépést. Annak ellenére tennének így, hogy mindkét nem a megbízhatóságot, az őszinteséget és a hűséget említette egy boldog párkapcsolat három alappillérének . Mindeközben úgy tűnik, hogy a kutatás a megkérdezett egyedülállók jelentős hányadánál rátapintott az érzékeny pontokra: a férfiak 20 százaléka, a nőknek pedig 31 százaléka ugyanis azért regisztrált az ELITTÁRS oldalra, mert olyan megbízható társra vágyik, aki ugyanúgy, mint ő egy komoly, hosszú távú párkapcsolatban képzeli el az életét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra