Aki egyszer félrelépett, másodszor is félre fog

Aki egyszer megcsalta a párját, később is meg fogja - a régóta emlegetett mondásban egy új tanulmány szerint több az igazság, mint gondolnánk.

Akik a múltban hűtlenek voltak, sokkal hajlamosabbak ismét megcsalni a párjukat, mint akik hűségesek maradtak - állítják brit kutatók. Az összefüggés hátterében meglátásuk szerint az áll, hogy a hűtlenség idővel egyre inkább érzéketlenné teszi az agyat a hazugsághoz fűződő negatív érzelmekre. Ebből kifolyólag ha valaki az első félrelépés után még bűntudatot érez, a következő alkalommal már nem él majd át ugyanolyan szintű megbánást a tette miatt.

Aki egyszer megcsalta a párját, később is meg fogja
Aki egyszer már megcsalta a párját, később is meg fogja

Tanulságos játék

Egy amerikai kutatás szerint jelentősen javítja az életminőségünket, ha kevesebbet hazudunk. Részletek itt.

Amikor becsapunk valakit, aktiválódik az amigdala, azaz agyunk része, amely az érzelmek szabályozásáért felelős, és szégyent vagy bűntudatot kezdünk érezni. Ennek tesztelése érdekében a kutatók egy játékra kértek fel önkénteseket, amelyben pénzt ígértek nekik hazugságokért cserébe.

A játék során a résztvevők egy részének megmutattak egy érmekkel teli korsót, majd megkérték őket, hogy segítsenek egy másik tesztalanynak megtippelni, mennyi pénz lehet a krigliben. A partner csupán egy elmosódott képet kapott.

Ezek után közölték a korsót teljes valójában is ismerő önkéntesekkel, hogy jutalmat kapnak, amennyiben társuk túlbecsüli az érmék mennyiségét. Az új helyzetben a résztvevők hajlamossá váltak a hazugságra. Egyre inkább érzéketlenné váltak a másik becsapására, amit hazugságvizsgáló készülékkel is igazoltak a kutatók. A vizsgálatok tehát arra mutatnak, hogy a hazugság csúszós lejtő.

Alkalmazkodás a hazugsághoz

Neil Garrett, a University College London pszichológusa, a tanulmány egyik szerzője elmondta, a félrelépésben az akadályoz meg minket, hogy mennyire érezzük magunkat bűnösnek emiatt, ez az érzelmi reakció azonban az alkalmazkodással egyre jobban gyengül. "Ez állhat a háttérben azoknál, akik sorozatosan megcsalják a partnerüket. Eleinte még bűntudatot éreznek a tettük miatt, ahogy viszont mind többször és többször ismétlik meg ugyanazt, agyuk alkalmazkodik, így pedig többé már semmilyen negatív érzést nem élnek át a megcsalás miatt" - tette hozzá.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra