Így vészelhető át a szakítás

Egy párkapcsolat vége sokszor könnyes és fájdalmas elválást jelent. Egyesek hosszú hónapokig a padlóra kerülnek miatta,néhány egyszerű tanács azonban segíthet túllendülni a holtponton.

Párkapcsolati szakértők véleménye szerint egy átlagos szakítást körülbelül hat hónapig tart kiheverni. Egyeseknek azonban elég hozzá néhány nap, sőt pár óra is, hogy túltegyék magukat az addigi párjuk hiányán, és különösen jó érzékük van a saját lelki egyensúlyuk helyrebillentéséhez.

Segít a pozitív életszemlélet

Az Oxford Egyetem kutatói a háború utáni Kelet-Németországban élő hadifoglyok mentális egészségét vizsgálta. Az egykori foglyok jelentős része poszttraumás stressztől ( PTSD ) küzdött, nem mindenkinél nem jelentkezett azonban ez a probléma. Voltak ugyanis, akik elmondásuk szerint képesek voltak feldolgozni és lezárni a velük történt szörnyűségeket, és már nem kísérti őket a múlt. A kutatás is igazolta, hogy bizonyos emberek veleszületett adottsága a pozitív életszemlélet, amely segít átvészelni egy-egy nehezebb időszakot. Dr. Meg Jay klinikai pszichológus szerint hasonló módon kell túljutnunk egy családi tragédián, illetve egy szakításon is. Egy kapcsolat felbomlásán az alábbi hat szabályt betartva lehet könnyebben átlendülni.

Szakítás: miért a nők szenvednek jobban? Könnyek, düh és tévé mellett hagyott fagylaltos doboz: leginkább ez jut eszünkbe egy szakításon átesett nőről. De biztos, hogy igazunk van? Hogyan éli meg a két nem az elválást? Kattintson !

Ne gondoljuk, hogy belehaltunk

A szakítás mindenkinek fáj, és ilyenkor az embernek időbe telik helyrerakni magát - hogy mennyi, az függ az adott személy habitusától, a kapcsolat minőségétől, hosszától és még számos tényezőtől. Ne gondoljuk azonban, hogy mi esetlenebbek, rosszabbak lennénk azért, mert nem tudunk néhány nap után továbblépni. Néha éppen az tart csak vissza minket a lezárástól, hogy azt hisszük: sosem leszünk képesek teljesen továbblépni.

Írjunk listát

Valószínűleg nem ez az első szakításunk és csalódásunk az életben - próbáljuk összegyűjteni, hogy az előzőeknél mi segített átlendülni a nehéz időszakon. "Sokkal erősebbek vagyunk, mint azt gondoljuk magunkról, de a múltban sokszor csak a rossz emlékeket őrizzük meg, nem pedig azokat a jókat, amelyek segítettek felállni. Ezeket az emlékeket gyűjtsük össze" - hangsúlyozta Dr. Meg Jay.

Egy szakítást néha hosszú hónapok alatt sem tud kiheverni az ember
Egy szakítást néha hosszú hónapok alatt sem tud kiheverni az ember

Ragaszkodjunk a szokásainkhoz

Ne hagyjuk, hogy a veszteség miatt érzett letargia elvegye a kedvünket az addig megszokott életvitelünktől és szokásainktól! Ha korábban minden reggel felkeltünk, hogy munka előtt fussunk néhány kilométert, akkor azt tegyük meg ezután is. Apróságnak tűnhet, de segíthet abban, hogy visszaállítsuk az életünket a régi kerékvágásba. Egyenként igyekezzünk visszaállítani minden olyan régi szokást, hobbit, amely akkor boldoggá tett minket.

Keressük a társaságot

Ne maradjunk egyedül az emlékekkel, foglaljuk le magunkat: iratkozzunk be például egy tanfolyamra, csatlakozzunk valamilyen csoportos edzéshez, keressük az emberek társaságát! Ezzel nemcsak elterelhetjük a figyelmünket a rossz emlékekről, hanem új célokat is kitűzhetünk magunk elé. No és ki tudja: talán éppen ezeken a foglalkozásokon ismerkedünk meg egy különleges személlyel...

Keressük a támaszunkat

Az igaz barátok aranyat érnek a nehéz időkben: ők azok, akiknek kiönthetjük a lelkünket, és akik átlendítenek a holtponton. "Úgy lehetünk erősek, ha mások megerősítenek minket. Könnyebb úgy átvészelni a nehéz időszakokat, hogyha van kire támaszkodnunk" - vélekedik a pszichológus.

Forrás: Daily Mail Online

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A felhőzet fokozatosan csökken, szakadozik, de maradhatnak felhősebb körzetek is. Csapadék nem várható. Az északkeleti, északi szél veszít erejéből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +3 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban ennél hidegebb, a belvárosi, tóparti részeken enyhébb is lehet a hajnal. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!