Újabb érv az egészséges életmód mellett

Egy friss tanulmány szerint az egészséges életmód segít csökkenteni a dohányzás miatt megnövekedett halálozási kockázatot az egykor dohányzók esetében.

27 százalékkal kisebb volt a halálozási kockázat azoknál a volt dohányzóknál, akik szigorúan követték a testsúlyra, táplálkozásra és sportra vonatkozó ajánlásokat, szemben azokkal, akik nem – derült ki az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) tanulmányából. Maki Inoue-Choi, a tanulmány vezető szerzője szerint ez az összefüggés a különféle – például szív- és érrendszeri, légúti, illetve daganatos – betegségek esetén is megmutatkozott.

egészséges életmód
Megéri követni a testsúlyra, táplálkozásra és sportra vonatkozó ajánlásokat. Fotó: Getty Images

A kohorszvizsgálatban 159 937 korábbi dohányos egészségi állapotát vizsgálták hosszabb időn át. A résztvevők életkori átlaga a vizsgálat kezdetén 62,6 év volt, és átlagosan tíz évvel korábban hagytak fel a dohányzással. A kutatók a következő 18,9 évben négy életmódbeli tényezőt követtek nyomon náluk: a testtömegindexet (BMI), a táplálkozást a Healthy Eating Index alapján, a testmozgást és az alkoholfogyasztást. Ezeket aztán összehasonlították a résztvevők halálozási kockázatával.

Az életmódváltás hatásai

A vizsgálatvezetők úgy találták, hogy heti több mint négy óra sport 17 százalékkal, a BMI alapján normál tartományba tartozó testsúly 14 százalékkal, az egészséges táplálkozás 9 százalékkal, a túlzott alkoholfogyasztás kerülése pedig 4 százalékkal csökkentette a halálozási kockázatot. Az életmódváltás áldásos hatásai akkor is szignifikánsnak mutatkoztak, ha a résztvevők nem követték betű szerint az ajánlásokat.

A leginkább egészségtudatos egykori dohányosoknál a különféle megbetegedések miatti elhalálozás kockázata is jelentősen csökkent: a szív- és érrendszeri betegségek miatti halál kockázata 28 százalékkal volt alacsonyabb náluk, míg ez az arány a daganatos betegségeknél 24, a légúti betegségeknél pedig 30 százalék volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!