Új gyógymódot találtak evési zavar ellen

Szakemberek szerint egy újfajta kezeléssel az eddiginél hatékonyabban lehet segíteni az étkezési rendellenességgel küzdőkön.

A kanadai kutatók mágnes használatával próbálják az agy önkontrollért felelős területét befolyásolni olyanoknál, akiknél már minden másfajta kezelés kudarcot vallott. Amint arról dr. Jonathan Downar az Idegtudományi Társaság éves találkozóján beszámolt, az anorexia és a bulimia csak Észak-Amerikában több mint 8 millió nőt érint, és ötből négyen közülük valamilyen egészségügyi komplikáció következtében idő előtt meghalnak. A jelenlegi kezelések sokak számára egyáltalán nem hatásosak, ezért újfajta, hatékonyabb módszereket kell találni a betegek megsegítésére.

A repetitív transzkraniális mágneses stimuláció (rTMS) néven ismert módszer segítségével az agy elektromos áramlatait lehet ingerelni, és az agy túlzottan aktív, vagy éppen egyáltalán nem aktív területeit lehet lecsillapítani, illetve felélénkíteni általa.

A kísérlet során a szakemberek húsz páciensnél alkalmazták ezt a módszert négy héten át, heti öt alkalommal, mely idő alatt az agy önkontrollért felelős területét igyekeztek stimulálni. A betegek vagy káros étkezési szokásaikkal , ám olyanok is akadtak köztük, akiknél egy teljes évig megszűnt a probléma.

Új remény az evési zavarokkal küszködőknek

A Torontói Egyetem kutatói elmondták, hogy agyi szkennerek segítségével az is kimutatható, ki az, akinél működik a mágneses kezelés, és ki az, akinél nem. Hozzátették, hogy a mágneses stimuláció - melyet a depressziótól kezdve a fülcsengésig már sok esetben alkalmaztak sikerrel - teljesen biztonságos eljárás, az egyetlen hátránya az, hogy a kezelésekhez a betegnek rendszeresen meg kell jelennie a kórházban. Dr. Downar pszichiáter azt javasolja, hogy azok a betegek, akiknél a korábbi gyógymódok - a gyógyszerek, illetve a terápiák - nem hoztak sikert, érdeklődjenek kezelőorvosuknál erről a módszerről, mert könnyen lehet, hogy ez a kezelés fogja meghozni számukra a gyógyulás reményét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!