Ezért érezhetjük magunkat jobban a szomorú zenétől

Egy friss kutatás szerint a szomorú zene hallgatása ugyan sok lehangoló érzelmet képest kiváltani, ezt mégsem éljük meg problémaként, sőt. Sok esetben értékeljük is a bánatot, amely vele jár.

Bármilyen zenét is hallgatunk, az hatással van a közérzetünkre. Egy friss tanulmány szerint a szomorú zene még szomorúbbá tesz, ez viszont egyáltalán nem baj - írja a Health. "Úgy gondoljuk, a szomorú zene értéke abban rejlik, hogy kapcsolódási pontot teremt, függetlenül attól, hogy bánatot vált ki a hallgatóból. És ez, a kötődés érzése az, ami igazán értékes, nem feltétlenül a szomorúság megélése" - vallja Doktor Tara Venkatesan, a tanulmány fő szerzője.

A kutatók abból indultak ki, hogy a szomorú zene azért fontos, amiért a lehangoló témájú beszélgetések is: mert mind a kettő kötődést teremt. Például ha valaki elmeséli nekünk a szakítása történetét, valószínűleg minket is megvisel, látva, hogy mennyire ki van borulva az illető, és mennyire magányosnak érzi magát. Ugyanakkor egy idő után úgy érezhetjük, hogy a beszélgetés révén mély és egyedi kapcsolat alakul ki közöttünk. A több száz résztvevővel készült kutatás során azt találták, hogy zeneválasztásnál az emberek többre értékelik azokat a számokat, amelyek erősek érzelmileg, akkor is, ha technikai szempontból kifogásolhatók.

zenehallgatás
A dalok képesek visszahozni emlékeket. Fotó: Getty Images

Amikor pedig az alanyoknak ki kellett választaniuk, hogy milyen érzelmeket váltanak ki belőlük a dalok, 72 lehetőség (szerelem, megvetés stb.) állt rendelkezésükre. Mint kiderült, a többség számára a zene egyet jelent a szomorúsággal, a szerelemmel, az örömmel, a magánnyal és a bánattal. Akkor is nagyra értékelték, ha szenvedésre és kétségbeesésre emlékeztették őket a zenék, mert ezek révén tudtak igazán kötődni másokhoz.

A szomorú zenék képesek lehangolni?

Dr. Shannon Bennett szerint az, hogy a szomorú zene szomorúságot vált-e ki, mindig az egyéntől függ. Például ha egy dal egy bizonyos, számunkra rossz emléket ébreszt fel bennünk, akkor bánatosak lehetünk tőle.

Az viszont az egyén tapasztalataitól függ, hogy mennyire intenzív ez az érzés, meddig tart, és hogy mihez kezdünk vele

- magyarázta Bennett.

Venkatesan szerint korábbi kutatások a szomorú dalok által előhívott érzelmeket három fő kategóriára osztotta: bánat, melankólia és édes-bús. "Bár a bánat főleg negatív érzelmeket foglal magában, mint például a kétségbeesés, a melankóliába és az édes-bús érzésbe belekeveredik a nosztalgia, a vágyakozás, de még az öröm és a vigasz is" - vallja Venkatesan.

Most akkor jó vagy rossz a szomorú zene?

Azt is hangsúlyozta, hogy a szomorú zenének jó hatása lehet a mentális egészségre. "A zene által gyakorolhatjuk, hogyan birkózzunk meg egy érzelemmel, ami amúgy túl nehéz lenne. És ez nagy segítség lehet" - mondta Bennett. Egyes kutatások szerint a szomorú zene miatt egy érzelmi közösség részének érezhetjük magunkat. Ezáltal azt érezhetik a hallgatók, hogy megérti őket a zeneszerző, az előadó, és kevésbé érzik magukat magányosnak.

Az mindenesetre bizonyított tény, hogy a zene hatással van a testünkre. A relaxáló zene csökkentheti a nyál kortizolszintjét és a pszichológiai stresszt, ami a stresszorokra való jobb reagálást mutatja. Bennett kiemelte azt is, hogy a negatív érzelmek mellett pozitívakat is kiválthatnak a dalok, ahogy arra is vannak módszerek, hogy az ember változtasson a viselkedésén, ami aztán jobb érzelmi állapothoz vezet.

Abban bízom, hogy kutatásunk által az emberek ráébrednek, hogy nincs azzal semmi baj, ha szomorúnak érzik magukat. Illetve arra is, hogy vannak arra módok, hogy továbblépjenek ezen az érzésen 

- vallja Bennett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.