Segít a barátkozás a depresszión

Egy kutatás szerint már az is sokat segít a depresszióban szenvedőknek, ha kimozdulnak a lakásból és megisznak egy kávét valakivel.

Már az is sokat segíthet a depresszióban szenvedő embereknek, ha kimennek a lakásukból és megisznak egy csésze kávét valakivel, vagy interneten chatelnek - derült ki a Dublini Egyetem legújabb kutatásából. "A tanulmányból látszik, hogy a hagyományos kezeléseket ki lehet egészíteni a barátok és a család nyújtotta szociális támogatással a mentális betegségek elleni harc során" - mondta Kathleen Lynch, az ír fogyatékosságügyért, esélyegyenlőségért és mentális egészségért felelős miniszter. "A megnövekedett társadalmi interakciók segítenek újjáépíteni a szenvedők önbecsülését, ami lehetővé teszi számukra, hogy fenntartsák és fejlesszék pozitív kapcsolataikat és barátságaikat."

A kutatásba 100 pszichiátriai beteget vonnak be, akik korábban már részesültek hagyományos kezelésekben, most azonban kiegészítő támogatást kaptak, hogy növeljék szociális tevékenységeik mennyiségét. A vizsgálatok kezdetekor a résztvevők 20 százaléka elmondta, hogy sosem érintkezik a barátaival, 33 százalékuk még a szomszédaival sem tartott semmiféle kapcsolatot és 50 százalékuk soha nem vett részt semmilyen szociális csoport életében. Emellett 35 százalékuk egyedül élt.

A kutatók minden résztvevőnek adtak 20 font anyagi támogatást, hogy járjanak el közösségekbe, hetente legalább kétszer egy órára, és próbáljanak meg új barátokat szerezni. A tudósok azt is kérték, hogy az önkéntesek vezessenek a szociális életükről naplót. Az eredményekből kiderült, hogy a résztvevők többnyire moziba, színházba és koncertekre jártak el, vagy múzeumokba, esetleg kávéztak vagy éppen elmentek vacsorázni.

A vizsgálatban résztvevők elmondták, hogy ha kimozdultak otthonról és bármilyen szociális programon vettek részt, jobban voltak és nem érezték annyira elszigeteltnek, szorongónak magukat. A szakértők szerint ez egyértelműen bizonyította, hogy a szociális aktivitás segít helyreállítani a normális társas kapcsolatokat és jó hatással van a pszichiátriai betegekre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!