Percek alatt kiderülhet, autista-e a gyerek

Egy új, online módszer segítségével az autizmus kisgyerekeken történő diagnosztizálásának időtartama nagymértékben lerövidülhet, ami a kezelés korábban történő elkezdését eredményezheti.

Amint arról a Harvard Egyetem orvosi karának kutatói beszámoltak, az új vizsgálat mindössze hét kérdésből és egy rövid házi videóból áll, a diagnosztizálás ideje így 95 százalékkal lecsökken. Amint azt Dennis Wall, a kutatócsoport egyik tagja kifejtette, ezzel a módszerrel az eddiginél pontosabban, és még a korai, kritikus időszakban lehetségessé válik a betegség felismerése és a terápia elkezdése.

A Nature Translational Psychiatry című online lap áprilisi számában közzétett tanulmányból az is kiderül, hogy a jelenlegi diagnosztika általában egy 93 részből álló kérdőívből és egy vizsgálatból áll, ahol a különféle viselkedéstípusokat igyekeznek beazonosítani. Ezt a vizsgálatot azonban csak képzett orvos végezheti el, és akár három órán keresztül is eltarthat. Gyakran több mint egy év is eltelik az autizmus jegyeinek megjelenése és a pontos diagnózis felállítása között.

Wall és munkatársai több mint 800 autizmussal diagnosztizált személy adatait nézték át, és arra a megállapításra jutottak, hogy már hét kérdés is elegendő ahhoz, hogy közel száz százalékos pontossággal kimutassák valakin a rendellenességet. A különféle viselkedésminták beazonosítására pedig néhány rövid, gyerekekről készült házi videó levetítése is megfelelőnek bizonyult.

Dr. Andrews Adesman, a New York-i Steven and Alexandra Cohen Gyermek Orvosi Központ gyermekgyógyásza üdvözölte a kutatás eredményeit, ám úgy véli, az új eljárás nem lehet ugyanannyira pontos, mint a hosszabb, alaposabb diagnosztizálás, emellett a szülőknek most is számos lehetőség áll a rendelkezésükre, ahova autistának vélt gyermekükkel fordulhatnak, akár gyermek neurológushoz, akár gyermek pszichiáterhez is, így az időben elkezdett kezelés lehetősége jelenleg is fenn áll.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.