Nagyobb gondot okoznak a nyugtatók a férfiaknál

A férfiak hajlamosabbak túlfogyasztani a nyugtatókat, mint a nők - derült ki az ELTE friss kutatásából.

Csaknem egy éve vizsgálják a magyar lakosság gyógyszerhasználati szokásait az ELTE kutatói. Az első részeredményeket a Telex ismertette, mely szerint a kérdőívet kitöltő férfiak között nagyobb arányban vannak, akik aktuálisan is használnak nyugtatókat vagy altatókat, és hajlamosabbak túlzásokba esni ezekkel a gyógyszerekkel.

A kutatók egy online kérdőíves vizsgálattal próbálják jobban feltérképezni, hogy Magyarországon jellemzően kik, milyen rendszerességgel és milyen módon fogyasztanak függőség kockázatát hordozó gyógyszereket. Mint írták, addikciót tekintetében a nagyobb kutatások elsősorban a kábítószer- és alkoholhasználati szokásokat vizsgálták, ezért szerettek volna ezen a területen is pontosabb képet kapni.

gyógyszer
Több férfi használ itthon nyugtatókat, sokan veszélyes mértékben. Fotó: Getty Images

A felmérés többféle gyógyszerre rákérdezett, a válaszadók közül 796 fő jelezte, hogy aktuálisan, az elmúlt évben is fogyasztott nyugtatót vagy altatót, egynegyedük (26,7 százalékuk) több mint tíz éve rendszeres fogyasztó. A kérdőívet ugyan nagyobb arányban (77,8 százalékban) nők töltötték ki, úgy tűnik, az aktuális (elmúlt évi) altató- és/vagy nyugtatóhasználat a férfiak körében magasabb: a válaszadó nők 65,1 százaléka, míg a férfiak 72,2 százaléka fogyasztott az elmúlt évben nyugtatót, altatót.

Az idősebb válaszolók nagyobb arányban használták aktuálisan is ezeket a készítményeket. Míg a 35 év alatti korosztályban a válaszolók 66,7 százaléka, a 35 és 64 év közöttiek 64,7 százaléka fogyasztott az elmúlt évben nyugtatót, altatót, addig a 65 év felettiek körében ez az arány 79,4 százalék. 

Az is látszódott, hogy a nyugtatók és az altatók használatakor az orvosi utasítást a férfiak hajlamosabbak félvállról venni, mint a nők. Az elmúlt évben nyugtatót, altatót fogyasztó férfiak 79,1 százaléka, míg a nőknek „csak” 47,3 százaléka használta a gyógyszereket orvosi javaslat nélkül vagy nagyobb dózisban, illetve gyakrabban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!