Milyen durván növeli a rák kockázatát az alkohol?

Egy nemrégiben készült felmérés szerint az emberek csaknem 90 százaléka nem társítja az alkoholfogyasztást a rák kialakulásának fokozott kockázatához - állapította meg egy brit vizsgálat. A tanulságok számunkra is fontosak.

Jó bizonyítékok vannak rá, hogy az alkoholfogyasztás növeli a hét ráktípus kockázatát. Ezek a máj-, emlő-, bél-, szájüregi-, torok-, nyelőcső és gégerák. A megkérdezett embereknek csak 13 százaléka válaszolta, hogy az alkoholfogyasztás kapcsoltba hozható a rákkal.

Sally Davies, a brit Rákkutató Intézet orvos-igazgatója szerint ez a felmérés adhatja az alkohol tanácsadásnak a legnagyobb lökést az elmúlt 30 évben. Hozzátette, hogy meg kell küzdeni a szeszfogyasztás és az egyes rákfajták kockázatának növekedése közötti téveszmékkel is. Például az alkohol 3200 emlőrákos esettel hozható kapcsolatba évente, s ehhez képest csak 400 eset a májrákkal .

Az alkoholfogyasztók több mint 2 százalékának lesz alkoholproblémája, ha nem tartja be az alábbi ajánlásokat, ettől függetlenül előfordulhat, hogy az alkoholfogyasztás teljes kizárására van szükség. Részletek! Korábbi tanulmányok azt mutatták ki, hogy napi egy pohár bor a női vastagbélrák kockázatát 8 százalékkal rontja.

Az alkohol döbbenetes mértékben növeli egyes ráktípusok kialakulását Dr. Penny Buykx, a tanulmány vezető szerzője a Sheffieldi Egyetemen, azt mondta, hogy aggasztóan alacsony a közvélemény figyelme a szeszfogyasztás következményeire. Leszögezte: „Az emberek tudnak róla, hogy az ivásnak májrák lehet a következménye, de a legtöbbjüknek fogalma sincs róla, hogy a mellrák, a száj- és a torokrák, illetve a bélrák is kapcsolódnak az alkoholhoz, és a kockázatok bizonyos rákbetegségeknél már kis mennyiség fogyasztása következtében is nőnek.”

Ezért a kutatók azt javasolják, hogy a férfiak heti hét korsó sörnél vagy hét pohár bornál ne igyanak többet. A nők pedig annyit se.

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
banán
Ne vedd meg a banánt, ha ezt látod rajta – Nem csak a színe számít a szakértők szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
Betegségek, amelyek miatt ugorhat a jogosítvány – Sok sofőr érintett lehet
Gyomorrákot okozhat, mégis naponta isszuk – Riasztó felfedezést közöltek a tudósok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +13 °C

Nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, emiatt nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű. Szórványosan fordulhat elő eső, zápor, a zivatarok száma az éjszaka második felére fokozatosan csökken. A Tiszántúlon a legkisebb a csapadék esélye. Az északnyugatira forduló szelet erős, néhol viharos lökések kísérhetik, valamint zivatarok környezetében is lehetnek viharos lökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul. Az előrejelzések szerint szerdán az esti órákban ér el hozzánk egy hidegfront, nyomában pedig felerősödhetnek a frontérzékenyek panaszai.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A kutya nem ehet főtt tojást. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered az ember legjobb barátját! Csokoládé, hagyma vagy tej: vannak ételek, amelyek ártalmatlannak tűnhetnek, mégis komoly veszélyt jelenthetnek a kutyák számára. Teszteld a tudásodat, és derítsd ki, felismered-e a leggyakoribb kockázatokat!
kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!