Miért ilyen sok az öngyilkosság?

Vizsgálatok szerint a magyar lakosság harmada érintett valamilyen mentális betegségben, amely az öngyilkosságok magas számára is kihatással van. Az utóbbi években azonban javulnak a mutatók, köszönhetően a hazai és nemzetközi programoknak.

Mens sana in corpore sano, azaz "Ép testben ép lélek" - az ókor óta ismert mondás napjainkban sem veszített aktualitásából. Bár a lelki betegségeknek nincsenek olyan egyértelmű és jól látható jelei, mint a szervi eredetűeknek, mégsem szabad félvállról venni, hiszen súlyos egészségügyi problémák előfutárai lehetnek. A Mentális Egészség Világszövetsége (World Federation for Mental Helath) október 10-ét a Lelki Egészség Világnapjának nyilvánította, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a mentális egészség fontosságára.

Minden harmadik magyar mentális betegségtől szenved

A magyar lakosság 38 százalékát érinti valamilyen mentális betegség

Magyarországon 1994 óta emlékeznek meg a világnapról, amely a statisztikák tükrében itthon kiemelt fontossággal bír. Nemzetközi összehasonlítás tekintetében a magyar lakosság lelki egészsége kirívóan rossz: százezer emberre 19,1 öngyilkosság jut, ezzel Európa negatív dobogójának harmadik helyén állunk, Oroszország mögött. A litvánoknál az arány 28,2, ezzel toronymagasan ők a negatív rekorderek. A több mint 1000 európai kutató, páciens, családtag és szakmai szervezet bevonásával készült ROAMER vizsgálat eredménye szerint a magyar lakosság 38 százalékát érinti valamilyen mentális betegség, legnagyobb arányban a depresszió okoz gondot.

Az unipoláris depresszió előfordulási aránya fiúknál és lányoknál még csaknem egyforma, felnőttkorban a nők kétszer olyan gyakran betegednek meg, és az átlagos életkor, amelyben a depresszió kialakul - ma 27-30 év között van -, egyre korábbra tolódik. A betegség tüneteiről és kezeléséről az alábbi cikkben tájékozódhat!

Alkoholizmus, stressz: számos betegségért felelős

Nem jobb a helyzet az alkoholizmus tekintetében sem. Magyarországon több, mint 800 ezer alkoholbeteget regisztráltak, de ennek közel másfélszerese lehet a tényleges szám, sokukat ugyanis már csak akkor látja az orvos, mikor valamilyen szövődmény miatt kórházba kerülnek. Az alkoholizmus hosszú távon a máj károsodásához, gyomorhuruthoz vagy gyomorfekélyhez vezethet, illetve nő az ajak-, nyelv-, gége-, gyomor-, és hasnyálmirigyrák veszélye is. Számos kutatás igazolta, hogy a depresszióra hajlamos emberek nagyobb eséllyel nyúlnak a pohár után.

A depresszió mellett a stressz is a modern kor népbetegsége, amely a felgyorsult társadalom állandó hajszoltságából ered. Szinte az összes komolyabb betegség összefüggésbe hozható vele szív- és érrendszeri megbetegedésektől daganatokon át más lelki problémákig. Statisztikailag nehéz kimutatni, hány ember haláláért felelős közvetlenül vagy közvetetten, a stressz azonban az orvostudomány fejlődése ellenére is egyre nagyobb mértékben érinti a fejlett országok lakosait.

A lelki betegségek a tartós munkaképesség-csökkenés harmadik leggyakoribb okai, és bizonyítottan megrövidítik a páciensek életét. Ennek tudatában a nyugati országok már komoly lépéseket tettek a mentális egészség fejlesztéséért, egészségügyi kiadásuk közel tíz százalékát csoportosították át erre a feladatra.

Ötödével csökkent az esetek száma három év alatt

Magyarországon is több munkacsoport működik a lelki eredetű betegségek gyógykezelésére, a tervek szerint idén startolhat a Kopp Mária Nemzeti Lelki Egészség Stratégia is, illetve az Országos Tisztifőorvosi Hivatal norvég támogatásból indítja el mentális egészségfejlesztő projektjét. A fokozódó erőfeszítéseknek is köszönhetően a tendencia javuló pályára állt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2013-ban 11 százalékkal, 2014-ben 8 százalékkal, míg 2015-ben további 3 százalékkal csökkent az öngyilkosságok száma. Míg három éve 2350-en vetettek véget az életüknek, három évvel később már csak 1870-en, ami több, mint 20 százalékos javulást jelent. A tisztifőorvosi hivatal további, nemzetközi szinten kipróbált és bevált gyakorlatok honosításával kívánja a tendenciát továbbra is fenntartani.

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06-80-820-111 telefonszámot! Az interneten is segítséget kaphat, az alábbi linkre kattintva! Amennyiben úgy érzi, valaki más élete van veszélyben, az alábbi oldalt javasolt felkeresni!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.