Miért gyilkolnak az ámokfutók?

Tettük előtt az ámokfutók általában figyelmeztető jeleket adnak. Rajzokban vagy saját gyártású videókban megörökítik, hogy mi zajlik a fantáziájukban. Szívesen kapják magukat lencsevégre fegyverek társaságában. És persze könnyen azonosulnak erőszakos cselekmények, például más ámokfutások elkövetőivel.

A fenti megállapításokat Peter Langman, a fiatal(korú) ámokfutókkal foglalkozó amerikai pszichológus beszélt több interjújában, miután kiderült, hogy a kilenc halálos áldozatot követelő müncheni vérengzés elkövetője olvasta a szakember 2009-ben kiadott könyvét.

Langman könyve 2009 elején jelent meg Why Kids Kill – Inside the Minds of the School Shooters (Miért ölnek a gyerekek – mi jár az iskolai lövöldözők fejében) címmel. 2015 elején publikálta második kötetét az amerikai és más országok tanintézeteiben történt ámokfutásokat elemző művét (School Shooters, Iskolai lövöldözők) – írja a nol.hu.

A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI), valamint az amerikai belbiztonsági minisztérium, a Homeland Security ügynökei, munkatársai számára rendszeresen tréningeket tartó szakember szerint ugyan minden eset más, de általánosságban az ámokfutók súlyosan zavart személyiségek . S nem azért követnek el ámokfutást, mert az őket ért zaklatásokat, durva tréfákat, cikizéseket így akarnák megbosszulni. S nem azért gyilkolnak, mert az interneten sok lövöldözős játékot játszanak.

Tettük elkövetése lőtt az ámokfutók szívesen készítenek maguról fotókat, melyeken fegyverrel láthatók

A média azonban nem szentel elég figyelmet a pszichés problémáknak. Viszont részletesen, gyakran nagy fotókkal illusztrálva beszámolnak a tettesről – sok elkövetőt az is motivál, hogy a gyilkolással végre egyszer ő lehet a középpontban.

Az Asperger-szindrómát nehéz felismerni, jellemzője az empátia hiánya, a bezárkózottság, ami gyakran magas intelligenciával párosul. A gyilkos Részletek!

Forrás: nol.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!