Mióta ismerjük a depressziós állapot tüneteit?
Amióta írott történelem létezik. Tökéletes leírását találjuk a Bibliában (Saul, Jób), a Gilgames eposzban, az egyiptomi feljegyzésekben, Hippokratészről és Avicennáról már nem is beszélve. Nem csupán létezett depresszió azokban a régi időkben, de a tünetei is pontosan ugyanolyanok voltak, mint ahogy azt ma ismerjük. A tudomány, az irodalom és a képzőművészet története is azt bizonyítja, hogy a depresszió legalábbis egyidős az emberiséggel. Szó sincs tehát újfajta, "modern civilizációs" betegségről.
Mióta tekintik betegségnek?
Már Hippokratész betegségnek ("melankóliának") tartotta 2500 évvel ezelőtt, de a rákövetkező évszázadokban ezt egy ideig elfelejtették. Az újkori pszichiátria születésével egyidőben, tehát úgy három évszázada figyelték meg újra a depressziók típusos tüneteit és szabályosan ismétlődő, gyakran előre látható lefolyását. Azóta a pszichiátriai szakirodalomban, és természetesen minden egyetemi tankönyvben központi helyet foglal el a depressziós zavarok - mindig az adott kornak megfelelő - leírása. Tudásunk gyarapodásával persze ezek a leírások változtak, egyre pontosabbá váltak: a mai diagnózisok alapjait 30-40 évvel ezelőtt fogalmazták meg.
Csupán "lelki probléma", netán "képzelt betegség", vagy van valóságos testi, biológiai alapja?
Betegség, mivel addig egészséges emberekben támad, felismerhető (jellegzetes és ismétlődő) tünetekkel jár, lefolyása megjósolható és orvosi kezeléssel kiszámítható módon befolyásolható. Ezen felül az elmúlt évtizedekben sok - néha szinte zavarba ejtően sok - agybiológiai, élettani eltérést, kóros változást, működészavart találtak depressziós emberekben.
Megváltozik az agy ingerületközvetítése, a hírmolekulák ("transzmitterek") működése, a hormonok elválasztása, a napszaki ritmus, a gének aktivitása, az idegsejtek kapcsolatainak száma, sőt azok puszta túlélése - felsorolni is nehéz. Ezek a mai eszközeinkkel közvetlenül látható és mérhető változások hol a depresszió tüneteivel járnak együtt, hol tünetmentes állapotban is kimutathatók, tehát inkább a depresszióra való hajlamot jelzik.
Miért fontos idejében felismerni és kezelni? Mi történhet a kezeletlen depressziós emberrel?
Az első depresszió néhány (kínkeserves) hét után kezelés nélkül is elmúlhat, ami csalóka látszat: a tünetek minden második emberben visszatérnek. A harmadik depresszió esélye már 80-90%, a negyediké még nagyobb. A visszaesések egyre súlyosabbak, egyre makacsabbak, egyre kisebb "kiváltó ok" kell hozzájuk, és egyre kevésbé reagálnak a kezelésre. Az ismétlődő depressziók tönkreteszik a munkaképességet, a társas kapcsolatokat, lerombolják az élet értelmét és összes örömét.
A depressziós emberek egy része alkohollal vagy más szerekkel próbálkozik, mások minden reményt feladva öngyilkosok lesznek (az öngyilkosság legfőbb kockázata a kezeletlen depresszió!). Számos "testi" betegség, szívinfarktustól a hormon- és immunbetegségeken át a rosszindulatú daganatokig, depresszió mellett gyakoribb, nehezebben kezelhető és súlyosabb következményekkel szokott járni.
Melyek a mai depressziókutatás fő irányai, fő kérdései?
A tünetekhez vezető folyamatokról sokat tudunk, de az igazi kiváltó okokat ma is csak részben ismerjük. A legfontosabb kutatások a genetikai sérülékenységet, valamint a környezeti hatások iránti fogékonyság biológiai tényezőit vizsgálják. A depresszió ugyanis a kettő kölcsönhatásának ("interakciójának") eredménye. Ezért fontos a pszichológiai események agyi hatásait megérteni, és megfordítva: ugyanilyen fontos az agyi változások lélektani, viselkedésbeli következményeit tisztán és világosan látni.
Mi a cél a depresszió kezelésében?
A "gyógyulás" azt jelentené, hogy a tünetek elmúltával kezelésre se legyen tovább szükség - ezt ma még nem ígérhetjük. A reális cél a "remisszió" = gyakorlatilag tünetmentes állapot, ami már nem akadályozza az életvitelt és a teljesítőképességet, az emberi kapcsolatokat, a függetlenséget, az örömöt és az örömszerzést. Ez a cél szakszerű kezeléssel - amikor azzal a beteg is egyetért és együttműködik - a depressziós zavarok többségében elérhető.
Milyen kutatások folynak ma a depresszió kezelésében?
Egyfelől egyre hatékonyabb és egyre kevesebb mellékhatást okozó gyógyszereket keresünk. A gyógyszerek hatását követve egyre jobban értjük a depressziós tünetek keletkezésének okait, az így szerzett tudás pedig újabb és jobb ("célzottabb") gyógyszerekhez vezet. Másfelől hasonló kutatások folynak a pszichoterápiák területén: ma már ott is elemzik, követik és mérik(!) az alkalmazott módszerek hatásait, hogy azután a tapasztalatból egyre újabb és hatékonyabb eljárásokat fejlesszenek ki.
Voltak-e, vannak-e depresszióban magyarországi kutatások? Milyen eredmények fűződnek magyar kutatók nevéhez?
A nemzetközileg elismert alapkutatásoktól a klinikai (betegeken végzett) megfigyelésekig ott voltak - ott voltunk - az élvonalban. Alig két évtizeddel ezelőtt Magyarország a világranglista kilencedik(!) helyén állt a pszichiátriai közlemények súlyának, "impaktfaktorának" listáján. A szakirodalom ma is idézi a magyar kutatási eredményeket a depresszió, a szorongás, különösen pedig az öngyilkossági hajlam genetikai, agyélettani, biokémiai és hormonális tényezőiről.
A depressziók előfordulását, gyakoriságát országosan felmérő magyarországi vizsgálatok, vagy az öngyilkosság és a depresszió eredményes kezelése közötti kapcsolatot elemző kutatások ma is világszerte érdeklődést keltenek és nagy figyelmet kapnak.
Olvasunk olyan véleményeket, hogy az antidepresszívumok (a depresszió elleni gyógyszerek) csak annyit érnek mint a beléjük vetett hit (a placebo), az orvosok pedig a gyógyszeripar nyomására írják fel ezeket. Mit mutatnak a tudományos kutatás eredményei?
Mások közleményeiből vett adatok célzott válogatásával és önkényes "statisztikákkal" akármit lehet mondani. Különösen ha az adott szakterületen járatlan hallgatósághoz szólunk és alapvető tényeket elhallgatunk. Például hogy a "kettős-vak" klinikai gyógyszervizsgálatok körülményei nagyon különböznek a mindennapi gyakorlattól, vagy hogy ezekben placebo-t kapni egyáltalán nem azonos a "semmivel" (a kezeletlen állapottal).
Ezek a kijelentések tudatosan és szándékosan félrevezetőek. Ha egy új szer a kutatásokban nem múlja felül a placebo-t, akkor soha nem lesz belőle receptre felírható orvosság. Akkor sem, ha nincs adatokkal igazolt előnye - erősebb hatása, vagy kevesebb mellékhatása - a már meglévő szerekhez képest. Azt pedig végképp senki nem hiheti el komolyan, hogy a világ összes orvosa több mint ötven éven át depressziós betegek millióinak csupa hatástalan szert ír fel, és ezt ennyi idő alatt se ők, se a betegek nem veszik észre… csak az a néhány "kritikus"...
