Megvan a gén, ami véd az Alzheimer-kór ellen

Nem mindenki betegszik meg azok közül sem, akik magas kockázatúak. Íme a magyarázat.

Akár 70 százalékkal csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát egy gén, amit most sikerült azonosítani – számol be a Columbia Egyetem kutatásának eredményeiről a The Sun.

Talán sikerül legyőzni a demenciát

A kutatók 11 ezer olyan ember génjeit vizsgálták, akiknél nagy az Alzheimer-kór kockázata, mégsem mutatkoznak rajtuk a szellemi leépüléssel járó betegség tünetei. A kutatás eredményeképp végül egy olyan gént találtak, amely lehetővé teszi, hogy az Alzheimer-kórt okozó fehérjék kiürüljenek az agyból.

„Lehet, hogy olyan új típusú terápiákat tudunk a kutatás eredményeinek köszönhetően kifejleszteni, amelyek utánozzák a gén védőhatását a betegség megelőzésére vagy kezelésére” – mondja Caghan Kizil. A Columbia Egyetem munkatársa szerint ha ez sikerül, csökkenhet azok a száma, akiknél demencia alakul ki.

Az Alzheimer-kór ma már népbetegségnek számít. Mivel gyógyítani nem lehet, és az időben elkezdett kezeléssel csupán a hanyatlás lassítható, a betegség korai felismerése kulcsfontosságú. Ez a teszt 15 évre előre kiszűri, ha érintett vagy. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható. A gomolyok napközben össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!