Már az ősember is szívott

Az ősemberek hallucinogén növényeket használtak a rituáléikhoz, amelyek fogyasztása után kavargó mintákat "láttak". A jellegzetes motívumokat világszerte barlangrajzok őrizték meg az utókornak.

Az ősember barlangrajzai , melyekről azt hittük, hogy az akkori környezetet ábrázolják, valójában kábítószeres hallucinációkat mutatnak - állítják japán kutatók, miután hasonlóságokat fedeztek fel az évezredes alkotások és a tudatmódosító szert használó mai emberek munkái között.

A Tom Froese, Alexander Woodward és Takashi Ikegami alkotta szakértői trió azt is állítja, hogy az ősemberek tudatosan keresték a megfelelő növényeket, hogy más színben lássák a világot. Az című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint az emberi agy kémiai reakciók miatt hajlamos bizonyos minták látására módosult tudatállapotban.

A 40 ezer éves múltra visszatekintő barlangrajzok mindenhol ugyanolyan motívumokat mutatnak, helyre és környezetre való tekintet nélkül. "A bizonyos geometriai mintázatok előfordulásának gyakorisága a szimbolikus anyagi kultúrában fajunk megjelenésétől kezdve mostanáig hasonló jellemzőket mutat, amit a biológiailag meghatározott hallucinációs tapasztalat magyarázhat meg" - állítják a kutatók. A munkálatok során Froese és kollégái korábbi értekezések eredményeit elemezték újra, melyek különböző kultúrák őslakosainak droghasználatát térképezték föl. Kiderült, hogy a jellegzetes alakzatok úgynevezett "neurális minták", amelyek az emberi agy szerkezetére hasonlítanak, és Turing-instabilitás néven is ismertek.

A kutatók úgy vélik, hogy az ősemberek szándékosan kerestek olyan növényeket, amelyek "spirituális helyre" kalauzolták őket. Az ekkor készült rajzok magasabb szintű lényeggel és jelentéssel lehettek felruházva, mint a többi - éppen ezért ideális eszköznek bizonyultak a rituálékhoz. "Feltételezésünk szerint az önfenntartó dinamika adhat magyarázatot arra, hogy a geometrikus hallucinációkat a többi jelenségnél lényegesebbnek érzékelték, miközben a háttérben meghúzódó idegrendszeri működés a képzeletbeli jelentéstársítás segítését szolgálta, tekintet nélkül a közvetlen környezetre" - állítják a tudósok. "A neurofenomenológia jelenleg nem elég fejlett ahhoz, hogy megállapítsa ezen tapasztalatok pontos tartalmát" - tették hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!